noiosszefogas@protonmail.com

A Női Összefogás Közösség, melynek célkitűzése, hogy gyermekeinknek élhető jövőt biztosítson, fontosnak tartja, hogy minden olyan ügyért kiálljon, amely veszélyt jelent az emberiség alapvető, Istentől kapott jogaira, és önrendelkezésére. Ezért a WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet tervezett világuralmi törekvése ellen is fellép, és ennek egyik fontos állomásán, a Bécsben rendezett október 1-ei tüntetésen is képviseltette magát.

https://www.facebook.com/mejuser/videos/1122691568705208/

Csapatunk, gyönyörű egyenruhánkban kitűnt a menetből, ezért nagyon sokan kérdezték, hogy honnan érkeztünk, kik vagyunk és mit képviselünk. Így módunk nyílt arra, hogy szóban, és szórólapjainkkal is tájékoztassuk az érdeklődőket céljainkról, tevékenységünkről. Öröm volt látni, hogy ezen a bécsi tüntetésen, ahol a helyieken kívül nagyon sok más nemzet képviselője is részt vett, mi magyarok voltunk a legtöbben. Csodálatos, és felemelő volt átélni, hogy az ott megjelent több tízezres tömeg szíve egyszerre dobbant, és hogy egy közös cél érdekében, átérezve a fenyegető veszélyt, mennyien képesek megmozdulni.

Hála az osztrák testvéreinknek, a szervezőknek, és valamennyi felszólalónak, erősödik a nemzetközi összefogás, és ez a tüntetési hullám folytatódni fog, remélhetőleg a világ sok országában, így idehaza is, várhatóan október végén.

MEG KELL AKADÁLYOZNI A WHO ÁMOKFUTÁSÁT!

DE MIÉRT IS FOLYIK A TILTAKOZÁS, ÉS LESZNEK TOVÁBBI MEGMOZDULÁSOK, HA VALAKI MÉG NEM ÉRTENÉ?

A WHO egy emberiség ellenes bűnszervezet, melynek szponzorai 80 százalékban a Bill és Melinda Gates, valamint a Rockefeller Alapítvány. A WHO 2024-ben olyan szerződést készül aláíratni az országok kormányaival, amely teljhatalmat biztosítana számára olyan esetben, ha újabb világjárványt hirdetne ki. Ezt pedig bármikor, nyomós indok nélkül megteheti, mert nem feltétel, hogy alapos vizsgálatokat végezzenek és bizonyítékokat mutassanak fel az esetleges vírus meglétére, a járvány valódiságának alátámasztására, és meghallgassák, összevessék az igazi hozzáértő, lelkiismeretes orvosok véleményét és tapasztalatait.

https://www.kla.tv/index.php?a=showlanguage&lang=hu&id=25892&date=2023-04-26

Elég, ha a hiteles orvosokat elhallgattatják, és a média segítségével álhírekkel, hamis propaganda filmekkel árasztják el a világot, páni félelmet keltve az emberekben. Így a kormányok a WHO előírásai alapján ismét bevezethetik a teljes lezárásokat, és emberellenes kényszerintézkedéseket foganatosíthatnak, semmibe véve az alapvető emberi jogokat, az ellenállókat táborokba zárhatják, megsemmisíthetik (lásd: FEMA táborok Amerikában), vagyonukat elkobozhatják, stb. Álságosan, ” a kór legyőzése érdekében, az emberiség megmentéséért” pedig sebtében előállított, és ki nem kísérletezett – vagy inkább gonosz szándékkal már előre kifejlesztett – méregvakcinák beadására kényszeríthetnek, mint ahogyan megtették ezt a Covid-19-ként bejelentett kamu pandémia esetén.

Az alábbi linken egy átfogó képet kaphatunk arról, hogy ki is valójában a WHO igazgatója, és miért jelent óriási veszélyt ránk, emberekre nézve az, amit ellenünk terveznek. Nem hagyhatjuk, hogy a magyar kormány kiszolgálja ezt bűnszervezetet, és mindenben alávesse a magyarokat aljas céljaiknak.

https://www.kla.tv/index.php?a=showlanguage&lang=hu&id=26965&date=2023-09-08

Láthattuk, megtapasztalhattuk, hogy a WHO és a mögötte állók igazi szándéka nem az emberiség védelme, és megmentése, hanem kiirtása, és a maradék rabszolgasorba döntése. Ezt Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum elnöke nyíltan hirdeti is.

https://magyarnemzet.hu/fricz-tamas-blogja-all/2022/12/klaus-schwab-a-vilaggazdasagi-forum-elnoke-bejelentette-a-vilag-rendszerszintu-atalakitasat

A Covid-19 vakcináiba eddig világszerte több, mint 17 millió ember halt bele, és az elhalálozásoknak még nincs vége, mert naponta hallani arról, hogy teljesen egészséges, oltott fiatal emberek hirtelen, minden előzmény nélkül távoznak az élők sorából, és azok számát sem lehet pontosan tudni, akik egész életükre megnyomorodtak a mellékhatásoktól. Mindezek ellenére ezek a bűnözők, akik a védőoltásnak hazudott biológiai fegyvereket előállították, és megtévesztéssel, vagy kényszerrel az emberekbe oltották, nemhogy nincsenek börtönben, hanem még ki is tüntetik őket. A mi „drága büszkeségünk”, Karikó Katalin „áldásos munkájáért” orvosi Nobel díjat érdemelt. Gratulálunk!

Magyarországon a kormány az emberek felhatalmazása nélkül akarja aláírni ezt az aljas szerződést, ami életbelépése esetén beláthatatlan következményekkel járhat ránk, és gyermekeinkre, unokáinkra nézve.

ÓRIÁSI TEHÁT A FELELŐSSÉGÜNK, HOGY EZT MEGAKADÁLYOZZUK!

 

 

 

 

Ajánlott cikkek