* Atilla lélekfényeknek nevezte élete és uralkodása legfontosabb tapasztalatait és meglátásait. Joó Katalin gyűjtéséből összeállítva. Ezen idézetekkel is tisztelgünk Atilla hun nagykirályunk előtt, akinek emlékére szervezzük nagyszabású pünkösdi fesztiválunkat május …
Egyéb kategóriaAtilla mondásai – a „lélekfények”
Egyéb kategóriaAz élére állt és félrevezette őket!
A Szövetkezet TV által elkészített 3 tényfeltáró videó.
Egyéb kategóriaKirepült a MADÁR!
Szutor Erzsébet írása Gyakran látok erdei sétáim, futások közben sólyom madarakat, (ezen a területen vándorsólymok fészkelnek helyenként) talán mondhatom, hogy már egész jó „barátságban” vagyok Velük, mindig örömmel tölt el …
Egyéb kategória3 hely a világon, ahol nők parancsolnak, és működik a dolog Khászik, minangok, mosuo nők – az utolsó matriarchátusok asszonyai ésszel és szívvel uralkodnak.
Az alábbi írás Kovács Adrienn tollából, 2010.07.21-én jelent meg a FEMINA magazinban. Az antropológusok és történészek egy része hiszi, hogy a férfiuralom beköszönte előtt a világon a matriarchátus, vagyis a …
Egyéb kategóriaNői utcanevek
Rédey Judit írása Nemrég egy kedves ismerősöm, arra hívta fel a figyelmemet, hogy elenyésző számban vannak női utcanevek. Eddig – megmondom őszintén – ez még nem tűnt fel, s nem …
Egyéb kategóriaHová tűntek a múzsák?
19. Rész Sorozatunk célja bevezetni az Olvasókat a magyarok ősi tudásának alapjaiba, megismertetni azt a szellemiséget, mely az új korszak, az ARANYKOR küszöbén a túlélésünk elengedhetetlen feltétele, valamint híradás a …
Egyéb kategóriaFöld bolygó, zárt osztály!
Szutor Erzsébet, a Világ Magyarsága c. újságban megjelent cikksorozatának folytatása Természettemplomaink, a Nagyboldogasszony Magurák 18. Rész Sorozatunk célja bevezetni az Olvasókat a magyarok ősi tudásának alapjaiba, megismertetni azt a szellemiséget, …
Egyéb kategóriaANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐ
SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT, NAGYMAMÁKAT, DÉDMAMÁKAT! Weöres Sándor: Buba éneke Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,hömpölygő sugárban énekelnék –Minden este morzsára, búzáravisszaszállnék anyám ablakára.Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,minden bő …
Egyéb kategóriaNőnapi Köszöntő
Aranyosi Ervin: Tudod, a NŐ! Egy fényesebb nap, amely csak róla szól.– Vajon ki Ő? – A szíved válaszol!Hogy lénye neked, és nekem mit jelent?Ott volt a múltban, betölti a …
Egyéb kategória13 év tapasztalata
Az alábbi írást a Tegyük Széppé a Világot honlap szerkesztője, olvasóinak címezte. Kedves Olvasóim, Barátaim! Amikor 2009. végén elkezdtem összerendezni spirituális utam állomásait, még nem gondoltam, hogy az az út, …
Egyéb kategóriaAz 1990. előtt születettekről
Fok Piroska írása Akik 1990 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1990 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy …
Egyéb kategóriaTEREMTÉSTÁNC
Bozsik Yvette és társulata előadásában. https://www.youtube.com/watch?v=WoipyDE2wZk 2021. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, a Békesség Asztalának felavatási ünnepségén egy csodálatos táncjátékot láthattunk, melyben Bozsik Yvette társulata a teremtés misztériumát tárta elénk. Azt …
Egyéb kategóriaMerre megyen a szekér?
Havas még a táj, de már a felhők mögül kikandikál a nap, olvad a hó. Emberek a házaikban, itt falun, vajon mit csinálnak? Pihennek, tévéznek, gyerekekkel játszanak, főznek, fűtenek, dolgoznak? …
Egyéb kategóriaKEREKASZTAL KEZDEMÉNYEZÉSE
Deák Bárdos András, Ugrin András, Melegh Gergely, Dénes Szabolcs beszélgetése
Egyéb kategóriaHITVALLÁSUNK
N.Ö.K. NŐI ÖSSZEFOGÁS KÖZÖSSÉG Gyermekeink élhető jövőjéért
Egyéb kategóriaMESE
Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl… Volt egy csodálatos helyen fekvő gyönyörűen berendezett kastély, mely minden jóval ellátta vendégeit, terülj-terülj asztalkám, különféle soha nem látott gyümölcsök, zöldségek, …
Egyéb kategóriaEMBERSÉG AZ EMBERISÉGÉRT
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/
Egyéb kategóriaA NŐ
Tündérlányok égi látomása, Angyali karnak földi szép mása – Ti Nők, Ti Anyák – édes kedvesek, Előttetek ámulatba esek. Mi őszidő a borongós ködnek, Mi fénynapsugara a zord földnek, Mi …
Egyéb kategóriaNE CSINÁLJUNK SOHA TÖBBÉ FEGYVERT!
„Tél fut az éjen át, nyílik a jégvirág,Új bölcsőben sírdogál egy életApja emeli föl, ebből a gyerekbőlFegyverkovács lesz, ha addig élek…” Fiatal korom egyik legszebb dala – Omega. Biztosan sokan …
Egyéb kategóriaSZAKRÁLIS VEZETŐNK, NAGYBOLDOGASSZONYUNK
A Szakrális Magyarország szellemiségével ILARA: Sacra Hungarorum c. könyvének elolvasásával, valamint néhány videó megtekintése után kezdtem megismerkedni. A könyv számomra olyan magas szintű tudást, szellemiséget, erkölcsiséget közvetített, hogy rögtön tudtam: …
Egyéb kategóriaLENNI, VAGY NEM LENNI?
Az alább belinkelt levelet egy olyan hölgy írta, aki már nagyon ideges volt és kereste, de nagyon nem találta az utat. A levele sok gondolatot indított el bennem. https://www.sacrahungarorum.com/lenni-vagy-nem-lenni/ Tényleg …
Egyéb kategóriaJÖJJ EL SZABADSÁG
„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,jó szóval oktasd, játszani is engeddszép, komoly fiadat!” (József Attila: Levegőt) Azt gondoljuk, értjük ezeket a sorokat, melyet J.A. 1935-ben írt. Én meg azt …
Egyéb kategóriaAZ EMBERISÉG JÖVŐJÉÉRT
Egyéb kategóriaBajusz Beáta intelmei
Egyéb kategóriaEZERÉVES BIRODALOM, ISTEN ORSZÁGA, ARANYKOR
Abd-ru-shin: Az Igazság Fényében- Grál üzenet c. könyvében (1923-1938) több helyen említést tesz egy „Ezeréves Birodalomról”, s a következőket mondja erről: „…Ennek iskolájaként szintén az Ezeréves Birodalom fog szolgálni, melynek …
Egyéb kategóriaTÁRSADALMI SZERZŐDÉS
Kedves régi és új Barátaink! Óriási nagy a baj! Minden szétesik, egymás ellen fordítanak bennünket, nem tudható kinek lehet hinni. Háború van. Itt is. A részesei vagyunk, de tegyünk meg azért …
Egyéb kategóriaHúsvéti készülődés – a magyarság újjászületésének jegyében
Egyéb kategóriaTV POZITÍV
https://www.youtube.com/channel/UCuIXMT79MpiuK4D25paGIHA
Egyéb kategória FELHÍVÁSVAN KIÚT! AKI BÚJT, AKI NEM….
Az ÉLET VESZÉLYBEN VAN. Nem mindenki él túl! ÉLETBEVÁGÓ egységbehívás minden ÉLETET támogató nő részére, kortól, pártállástól és vallási hovatartozástól függetlenül, mert hamarosan mindezeknek már nem lesz jelentősége! A jövőben …
Egyéb kategóriaA LÉLEK ÉNEKE
Egyéb kategóriaRENDVÉDELMISEK
Egyéb kategóriaISTEN DOLGA
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Az emberek számtalan módon gondolkodnak az Istenről, Istenekről, azonban szinte minden elképzés fókuszában az a gondolat áll, hogy az Isten uralkodik, akaratot nyilvánít és hatalmat gyakorol felettük. …
Egyéb kategóriaA FEHÉRKÖPENYESEKHEZ!
Kedves Egészségügyi Dolgozók, Orvosok! Szakrális vezetőként nem tehetjük meg, hogy legalább egy alkalommal ne szólítsuk meg Önöket ebben a világtörténelmileg kiemelkedő, bár cseppet sem felemelő helyzetben. Azért nevezzük világtörténelminek, mert …
Egyéb kategóriaBETEG A VILÁG
Mitől gyógyulunk? „Minden rendben van az életemben, de a lelkemben szomorúság van…” „Mindenem megvan, munka, család, ház, stb., mégis hiányérzet gyötör…” „Minden jól működik az életemben, de nyomasztó álmaim vannak…” …
Egyéb kategóriaSZERVEZŐDÉS
Napról napra változik, romlik a helyzetünk, hiába minden korábbi jogszabály, rendelet, általános emberi szabadságról, mindent felrúgnak a „helyzet urai”, mi pedig az egyik ámulatból a másikba esünk, nem hisszük, hogy …
Egyéb kategóriaHA NINCS VAKCINA, NINCS AUTIZMUS!
Egyéb kategória FELHÍVÁSVISSZA AZ ALAPOKHOZ!
Kedves Nőtársaim, lányok, asszonyok, édesanyák, nagymamák! Az az őrület, ami jelen világunkat elárasztotta, arra figyelmeztet minden még józanul gondolkodó embert, hogy nem nézheti tovább tétlenül az ellenünk és a következő …
Egyéb kategóriaA JÓ GYŐZEDELMESKEDHET!!!
A KÉP ÖNMAGÁÉRT BESZÉL!
Egyéb kategóriaÜZENET A VILÁG SZÁMÁRA
A FÖLD HALDOKLIK, AZ EMBERISÉG ELEMBERTELENEDIK ÉS MÉG MINDIG HÁBORÚZNI AKARTOK?
Egyéb kategóriaÜDVÖZLET A HÖLGYEKNEK!
Kedves fiatal, középkorú és mindenféle hölgyek, anyák és nagymamák! A világ, amelyben élünk, az ember számára egyre fojtogatóbbá vált, és számtalan életellenes jelenségnek vagyunk tanúi. Nekünk nőknek megadatott a csoda, …
