December 13. Luca napja, egy mára már a Mikulás és Karácsony mellett lassan háttérbe szoruló jeles nap. Pedig erről a napról már ősidők óta megemlékeznek. Ezért úgy gondoltuk, hogy dióhéjban bemutatjuk milyen hiedelmek, szokások, legendák, évköri égi jelenségek kapcsolódnak ehhez az ünnephez, és mi az üzenete számunkra napjainkban.
December 13. a pogány téli napforduló ünnepeinek része volt. A római naptár a jeles napok megünneplését az esemény előtti holdtöltén, a hónap idusán kezdte el. Ez a nap december 13. A Gergely naptárreform előtt 1582-ig ez volt az év legrövidebb, legsötétebb napja. Ezután – mint most Karácsony után – egyre hosszabbodtak a nappalok. Nem véletlen, hogy a Luca szó jelentése összefügg a fénnyel, világossággal. (latinul lux, olaszul luce szavak jelentése: fény, szem, szeme világa)
A görög Artemisz istennő római megfelelője Diana Lucina, akihez akárcsak Lucához a Nyilas csillagjegyet társították. Ő és Vízöntő havi párja, Juno Lucina, a két Hold istennő voltak az égi fényesség női megtestesítői. Napfényre hozókként is tisztelték őket. Egyrészt a tisztaság, szüzesség, másrészt a várandós anyák, a szülés és az újszülöttek védelmezői voltak.
A 2. és 3. században élt Siracusában két női keresztény szent, Ágota és Lucina az ókori Hold istennők középkori „megfelelői”. Ágota napja február 5.(Vízöntő), Luciáé december 13.(Nyilas) Hasonló védelmezői feladatokat láttak el, mint istennő elődjeik. Olaszországban a mai napig nagy tisztelet övezi őket. Siracusában minden évben megrendezik a Lucia napi körmenetet.
Svédországban nagy hagyománya van ennek a napnak. Itt a nappal a téli napforduló környékén néhány órányi derengés. Különösen várják a várva várt fény visszatértét. Kora hajnalban a lányok fehér ruhát öltenek, fejükre égő gyertyakoszorút tesznek, s így köszöntik zenés ébresztővel a szüleiket. Egy egész mondakör kapcsolódik az ünnephez. Az egyik szerint Szent Lucia Diocletianus uralkodása alatt, 300 körül élelmet vitt a siracusai katakombákban rejtőzködő üldözött keresztényeknek. Mivel mindkét keze foglalt volt, így a fején lévő gyertyakoszorúval világította meg az előtte lévő utat. A vikingeket Siracusában jártukban nagyon meghatotta ez a történet. Tábortüzeik mellet később mondák születtek erről. A legendából aztán a 12. században valóság lett. Akkoriban nagy éhínség volt Svédországban valahol. Egy élelmiszerekkel megrakott hajó futott be a kikötőbe. A hajó orrában egy gyönyörű szép szőke leány állt fején sugárzó gyertyakoszorúval. A svéd ünnep egyben a Mikulás ünnep változata is, a rászorulók megsegítése, megajándékozása. Nagyon szép szimbólum is, a fény királynője elűzi a sötétséget.
Magyarországon többféle népszokás kapcsolódik ehhez a naphoz.
Tiltások, pl.: dolog tiltása ezen a napon. Durva tréfák, Ijesztgetések, mint az „alakoskodás”: A nők beöltöztek fehér ruhába, az arcukat fátyollal takarták, és seprűvel, fakanállal felfegyverkezve vonultak. Itt is a fehér ruhás asszonyok, a fény küldöttei ijesztik el, űzik el a sötétséget.
A Luca székkel, mely 12 különféle fából készült Luca napjától Karácsonyig, a rossz szellemeket, a gonosz boszorkányokat riasztották el az éjféli mise után. Hasonló szerepe volt a Luca ingnek vagy ostornak. Ennek a szokásnak a mélyebb értelme, a jóság diadalmaskodása az ármány felett.
Luca napján hajnalban indultak a kisfiúk egy nagyobb fiú vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, és erre térdelve mondták el köszöntűjüket: bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával szórta le őket. Ezt azután a baromfikkal itatta, etette meg.
Kedveltek voltak a szerelmi jóslások. Pl.: A lányok 12 gombócot főztek, melyekbe cédulákra különböző fiú neveket rejtettek. Amelyik gombóc először jött fel a víz színére, megmondta ki lesz a jövendőbeli. Luca napján ágat tettek vízbe, ha karácsonykor kizöldült, azt mondták, asszony lesz a lányból.
Luca napjától Karácsonyig 12 nap telik el. Ez megfelel a 12 hónapnak. Ez alatt a régiek minden egyes nap lélekben felkészültek az elkövetkező év éppen aktuális hónapjának várható teendőire.
Luca búza: Luca napján búzát ültettek egy cserépedénybe. Ha sok szem kihajtott, bőséges termés volt várható. Kék szalaggal kötötték át. Ez Szűz Mária méhét jelképezte. A búzaszem pedig Jézust. A növekvő búza, a bennünk növekvő fényt és reményt.
E népszokás előzményei: Adónisz kertje (Adón, Adonáj, Adónisz, Dumuzi, Tammuz, Ozirisz). Ezek az istenek valójában a Nap megszemélyesítői voltak, akit az antik csillaghit felfogása szerint a téli napfordulókor a világfa istennő hoz világra. Jézus is valójában Naphérosz, az Igazság Napjaként is emlegetik. Közvetlen előképei az ind Mitra (felkelő Nap), a perzsa Mihtra (Világosság istene) és a görög-római Mithrasz (legyőzhetetlen Nap)
Időszámításunk kezdete óta a Nap látszólag a Tejút Nyilas csillagképében lévő hasadékból bukkan elő a téli napforduló reggelén. (Adonisz is fából, (faanyától) született, és a születésénél segédkező bába neve, Lucina volt.)
Láthatjuk, hogy a különböző korok vallási hiedelmei, legendái, ünnepei mindig szorosan kapcsolódtak valós csillagászati eseményekhez. Jelesül a Nap és Hold mozgása során észlelt fényváltozásokhoz, jelenségekhez.
Kívánjuk, hogy az elkövetkező 12 napban bennünk is növekedjék a fény és a remény, és örömteli szívvel éljük át Karácsony ünnepét.
Rédey Judit