noiosszefogas@protonmail.com

Európa népei TÚLÉLÉSÉNEK ZÁLOGA az új európai norma megteremtése!

A szakrális vezető egyik legfőbb feladata, hogy átlássa a világban működő energetikai folyamatokat, és ennek megfelelően tájékoztassa az embereket az erkölcsileg és morálisan is megfelelő lépések lehetőségeiről.  Érdemes megfogadni a tanácsait, mivel, tökéletesen átlátja a világ működését és a háttérben működő folyamatokat.

2004. május 1-én, pár évvel a rendszer(gengszter)váltás után beléptünk az Európai Unióba.  20 év telt el azóta, és mindannyian látjuk, hogy ez az Intézmény mivé vált, és hogyan tért le arról a megalakulásakor meghirdetett útról, melynek meghatározó alapelvei és értékei a következők voltak: szabadság, demokrácia, egyenlőség és jogállamiság, valamint a béke és stabilitás előmozdítása.

Mi magyarok, akik 1989-ben végre megszabadultunk a szovjetek által ránk kényszerített szocialista-kommunista rendszertől, reménykedtünk abban, hogy az új rendszer majd sokkal jobb lesz, és végtelen naivitásunkban akkor még nem láttuk-láthattuk meg, hogy valójában a színfalak mögött milyen erők is munkálkodnak,  és a gazdát váltó régi-új vezetők hogyan mentik át a hatalmukat, hogyan árulják el és bocsátják áruba saját hazájukat, hogyan fosztják ki a magyar embereket, és tesznek szert óriási vagyonokra.

Ilara ekkor írta meg azt a levelet, amelyben szomorúan és aggódóan fejti ki véleményét:

„Beléptetek az Európai Unióba, és ma azt hiszik nagyon sokan, hogy jó döntést hoztatok, mert Magyarország Európa szerves része, és Európa részének lenni a fejlődés útja. Pedig Magyarország soha nem volt, és soha nem lesz része Európának vagy a világnak, ahogy a kutya sem része, a farkának! Erre csak két évtized múltán fogtok ráébredni.

Beléptetek egy klubba, ahol Ti vagytok a legmagasabb „rangúak”, mégis hajladoznotok kell alantas emberek előtt, akiket madzagon rángatnak. Az EU nem a népek uniója, nem jó szándékon és önkéntes összefogáson alapszik, – ahogy gondoljátok – hanem viszályon.”

Igen, sajnos akkor is, mint később még oly sokszor rossz döntést hoztunk, mert hittünk a pártok propagandájának, amelyek csak a várható előnyöket hirdették, és úgy gondoltuk, hogy most majd végre mi is részesülhetünk abból a sok jóból, amit a tőlünk nyugatra, bőségben és szabadságban élő emberek birtokolhattak. Szabadon utazhatunk, vállalkozhatunk, (nyithatunk cukrászdát Bécsben) dolgozhatunk külföldön, és idehaza is majd olyan béreket kaphatunk, mint nyugaton.

A keserű poharat persze hamar kiittuk, mivel a tisztességes, dolgozó magyarok számára ez nemhogy jólétet nem hozott, hanem egyenesen belesétáltunk a csapdába, mely nemcsak az országunkat fosztotta ki és adósította el végletesen, hanem a banki csalások uzsorakamatai, és kifizethetetlen közüzemi számlák miatt, családok százezreit taszította kilátástalan helyzetbe. Igaz, hogy ezért cserébe lehetett menni külföldre takarítani, mosogatni, gyümölcsöt szedni, öregeket gondozni, stb. egy itthoni mérnöki vagy orvosi fizetés sokszorosáért. Százezrek hagyták el ezért, főként fiatalok az országot, és azok, akik így külföldre kerültek, rendszerint nem is akarnak már hazajönni.

Vitathatatlan, hogy a második Orbán kormány családokat segítő, a közüzemek visszavásárlásával rezsit mérséklő, és egyéb gazdasági és pénzügyi intézkedései óta sokat javult a helyzet itthon, de az EU ezekkel kapcsolatban folyamatos nemtetszését fejezi ki, és minden lehetséges fórumon pellengérre állítja hazánkat. Azért támadnak bennünket vég nélkül, mert nem fogadjuk el a perverz ideológiáikat, védjük a gyermekeinket, és nem engedjük meg, hogy más kultúrájú, erőszakosan betolakodó idegeneket fogadjunk be, és tartsuk el őket. Ezért most olyan óriási büntetést róttak ki hazánkra, amellyel teljesen tönkre akarnak tenni bennünket.

Ez hát most az a kezdetben vágyott, szép reményekkel kecsegtető Európai Unió, amelyből a Soros pénzéből busásan megfizetett, az USA pórázán tartott ostoba, aljas és hitvány képviselők óriási pöcegödröt csináltak, és lassan bele is fulladnak, ha nem lesz változás.

Ha már a belépéskor ilyen tisztán láthattuk volna a helyzetet, ahogyan Ilara látta, talán másként alakulhatott volna a sorsunk.

Most viszont, hogy már ismerjük Őt, az előrejelzéseit, az intelmeit, és az igazságát, az Uniós politikusoknak ajánlatos lenne figyelni szavaira és megfogadni tanácsát!

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid068DMGKG58rKLvwjFkyDYi2v2iVST5GEDT3FQcYczJWayxcHEXPS3Xn6R87XL61e6l&id=100083625130682&rdid=KI09RPZxn5wWKU2M

A 2024.06.09-én lezajlott Európa Uniós választások eredményét tekintve, az új pártok bekerülésével van remény átrendeződésre, ezért ennek  kapcsán megírt levelében rendkívül építő, és előremutató javaslatát fejti ki, miszerint:

LEGYEN VÉGRE „ÚJ EURÓPAI NORMA” NEVŰ PÁRTCSALÁD, amely nagyon alaposan körülírtan mondja el, hogy mit tart a jövőre nézve vallásoktól függetlenül erkölcsileg, morálisan alapértéknek! Ki kell mondani, hogy mi az európai norma, annak érdekében, hogy a fosztogatók szembesüljenek vele és az európai emberek számára erkölcsi etalonná váljon. A politikának és politikusoknak kutya kötelessége a legjobb morál szerint viselkedni, és ezt deklarálniuk is kell! … és ez lehet az a fordulópont, amely megmenti a nyugati népeket a végzetes állapotoktól!”

Mint azt már sok helyen megírták, és a próféciák megjósolták, tőlünk magyaroktól fog kiindulni az igazi változás, mely elhozhatja a vágyott Aranykort, ez tehát a mi feladatunk, és nem is kevés, de itt van velünk ÖSzF ILARA Királynő, aki világügyelői szerepkörében vigyáz ránk, és minden lehetséges módon támogat bennünket.
Hosszú ideje nem vettük figyelembe az ajánlásait, és nem tettük meg a szükséges intézkedéseket, amelyekre legalább 7-9 évvel ezelőtt felhívta a figyelmünket. Mindent pontosan elmondott, de nem akartuk meghallani…és már akkor azt mondta, hogyha nem fogadjuk el a törvényt, jön az ítélet. Az ítélet pedig egyre hatalmasodik, és ahogy előre vetítette:

Annyi, de annyi pofont szenvedtünk el eddig is, és még mindig nem gondolkodunk úgy, ahogy azt tanítja nekünk:

Amennyiben Ön is többet szeretne megtudni az elkövetkező idők lehetőségeiről és aktívan részt kíván venni az új világ alakításában, kövesse Facebook oldalainkat, látogassa rendezvényeinket, járjon szertartásainkra, amelyek a jövőre való felkészítésen és hasznos gyakorlati tanácsokon túlmenően lelki és szellemi felüdülést is hozhatnak az Ön életébe!

https://www.sacrahungarorum.com

https://www.facebook.com/people/ILARA/100083625130682

Ajánlott cikkek