A gyermekek életét, egészségét súlyosan veszélyeztető oltási rend, inkább diktatúra, amely Magyarországon évtizedek óta működik, végre kénytelen lesz a jogszabályokat betartva, abbahagynia szülők zaklatását, a gyermekek egészségének további rombolását. Orvosok, …
EGÉSZSÉG ESEMÉNY GYERMEKVÉDELEMElég volt az oltás diktatúrából
FELHÍVÁSFELHÍVÁS KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA Közösségi szolgálat – nem unalmasan.
Megvan már a kötelező közösségi szolgálat? Vagy még keresed azt a helyet, ahol nem csak „letudod”, hanem tényleg számít, amit csinálsz?Az ÉgÍgérő táborba olyan középiskolásokat keresünk, akik szívesen lennének segítők …
MAAT TANÍTÁSMiért életbevágóan fontos a MAAT rendszere?
(A Szakrális Magyarország alapértelmezéséhez elengedhetetlen ismeretek.) Korunk, amelyet változó világnak, átmeneti korszaknak is neveznek, rendkívül sok és megoldhatatlannak tűnő problémával küzd. Ma, amikor az információk terjedése globális és villámgyors, a …
ÜDVÖZLETÚJÉVI BESZÉD
Kedves Nőtársaink, Olvasóink! Örömmel adjuk közre ŐSzF. ILARA újévi beszédét, mely remélhetőleg mindannyiunk szívét megmelengeti, és így egy reményteli boldog várakozással léphetünk át a 2026. esztendőbe.
MAGYARORSZÁG A SZÍV ORSZÁGAMagyarország a szív országa
Egy civil kezdeményezés a békességért, az összefogásért, az együttműködésért, a közösségekért. Magyarország nem csak földrajzi hely, hanem az emberség, a szeretet és az együttérzés helye lehet.Ez a gondolat vezérli azt …
JÓSLATPróféciák az ezredforduló Anyjáról, akinek érkezése megváltoztatja az egész világot.
Az alábbi cikk 2023.10 hónapban jelent meg az Újvilágtudat c. honlapon Különböző korszakokban a világ jövőbeli megmentőjét másképp hívták: a harmadik évezred anyja, ismeretlen hölgy, a világ anyja és más …
NŐKA nők helyzete napjainkban
Sokan reménykedtünk abban, hogy a 21. századra az emberiség kinövi a gyermekbetegségeit, és érett felnőtté válva végre felelősséget vállal a saját és a Föld bolygó sorsáért, jövőjéért. Már negyed évszázad …
TANÍTÁSAZ ANYAISTENNŐ ARCAI
Az Anyaistennő arca az emberiség ősi emlékezetében mindig a gondoskodást, a születés misztériumát, a gyógyító erőt és a szeretet végtelen forrását jelentette. Ő az, aki nem uralkodik, hanem ölel; nem …
NŐK TANÍTÁSSOKKOLÓ IGAZSÁG AZOKRÓL A NŐKRŐL, AKIK FÉRFI NÉLKÜL ÉLNEK
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Pillanatnyilag hazánkban a Női Összefogás Közösség és a Szakrális Magyarország az két szervezet, amely nyíltan és világosan elmondja álláspontját a férfi-női viszonyrendszerről. Tabuk nélkül beszélünk egy mélyen nyugvó …
CÉE ESEMÉNYIGAZ MESE A MESEUDVARRÓL
Ha valaki tavaly ilyenkor azt mondta volna, hogy egy év múlva igazi MESEUDVAR nyílik Nógrád megye szívében – tele illatos szénabálákkal, hímzett zászlóval, csillagos ég alatti mesemondással, boldog gyerekzsivajjal – …
VÉLEMÉNYMAGYARORSZÁG A SZÍV ORSZÁGA!
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Naponta ömlenek ránk a félelmet keltő, lehangoló hírek, amelyek egy élhetetlen jövő, gazdasági összeomlás, háború, egészségügyi, vagy környezeti válság rémképét festik fel. Az emberek egyre lehangoltabbak, idegesek, ingerültek, …
TANÍTÁSMIÉRT VERGŐDIK A VILÁG?
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ A napi szintű elemzői megszólalások és a közélet szereplőinek megnyilvánulásai szinte a világ minden részén alapvető és közös vonásokat vonultatnak fel; amelyet egy egészen mély morális mocsárként jellemezhetnénk, …
JÓSLAT TANÍTÁSÚtmutató az év második felére (06.01-től)
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ A január 1.-i és a június 1.-i újévi beszédeimben bővebben elmondtam, hogy az év második felétől kezdődik az igazi „hacacáré”. Miért, és miért éppen most? Azért mert a …
TANÍTÁSMIÉRT FONTOS A NEMEK EGYENSÚLYA?
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ A férfi és a nő nem csak biológiai, hanem szellemi és társadalmi értelemben is eltérő minőségeket hordoz. Ezek kiegészítik egymást, és együtt alkotják az egész emberi közösség …
FELHÍVÁS KIÁLTVÁNYA N.Ö.K. KIÁLTVÁNYA
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Mi, asszonyok, anyák, nagymamák, nővérek, barátnők, feleségek, egyedülálló nők, fiatal lányok most egy hangon szólunk: ELJÖTT A NŐK IDEJE! Elegünk van a rombolásból, a versengésből, az erőszakból, …
TANÍTÁSKI ILARA?
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Sokan, akik először hallják ILARA nevét, érdeklődve kérdezik, ki Ő, ezért nagyvonalakban összefoglaltuk Személye és munkássága főbb ismertetőit. Bővebb információk az alábbi oldalakon olvashatók: https://www.facebook.com/people/ILARA/100083625130682/ https://www.sacrahungarorum.com/ https://sacraveritas.com/ …
TANÍTÁS VÉLEMÉNYÁLLÁSFOGLALÁS A PRIDE FELVONULÁSRÓL
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Az alábbi írást ILARA facebook oldalán tette közzé. Kedves Követők! Több kérdést és kérést kaptam Önöktől a pride felvonulással kapcsolatosan, és kérték, hogy foglaljak állást. Hangsúlyozni szeretném, …
BÉKESSÉG ASZTALA FELHÍVÁSA MAGYAROK ÖSSZEFOGÁSÁRA VÁR A VILÁG
Az alábbi írást 2005. 03. 29-i hírlevelünkben adtuk közre. Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ „A világ a feje tetején áll, az ökoszisztéma összeomlóban, és ti még mindig egymással vitatkoztok?” ILARA A MAGYAROK …
ÜNNEP VÉLEMÉNYMÁRCIUS 15.-EI GONDOLATOK
„NYERGELJ, FORDULJ!” Mi, idősebb nemzedék jól emlékszünk még ifjúságunk egyik legszebb filmjére, mely „A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI” címmel készült 1965-ben, Jókai regénye alapján.A regény az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek …
FELHÍVÁS FIGYELMEZTETÉSNYÍLT LEVÉL AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK VEZETŐJÉNEK
Tisztelt Donald John Trump Elnök Úr! Az Ön politikai pályafutását rendkívül nagy figyelem övezte az első és második megválasztása idején, ahogy a kettő közötti időszakban is. Az Amerikai Egyesült Államok …
TANÍTÁSIGAZ MESE
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ A NULLADIK PILLANAT *** MAGYAR MESE *** Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon magasan művelt tudós nép, túl az óperenciás tengeren. Mindenük megvolt ami …
TANÍTÁS VÉLEMÉNYA SZENT NŐISÉG
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Nincs szükség Nőnapra ott, ahol a NŐ a NAP! Túl vagyunk március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon, de a Női Összefogás Közösség számára ez a nap nem kiemelt …
FIGYELMEZTETÉSA JOGRENDSZER VÁLSÁGA MAGYARORSZÁGON
Az alábbi írást a 2025.02.20-ai hírlevelünkben tettük közzé. Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ „ A szakrális lételvek betartása nyugalmat és békességet-, míg azok felrúgása számtalan fájdalmat és nyomorúságot idéz elő. ” (ÖSzF. …
VÉLEMÉNYNEM VÁRUNK HÚSVÉTIG A HÚSBA VÁGÓ KÉRDÉSEKKEL
Ön biztos abban hogy ha ma élne Ön felismerné azt a bizonyos megváltót? Meghallaná azt amit mond és komolyan venné őt? Ön nem kritizálná a viseletét, a testalkatát netán a …
FELHÍVÁS FIGYELMEZTETÉS TANÍTÁSTÖRVÉNY VAGY ÍTÉLET
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ 2018. júliusában felkerült a YouTub-ra a Törvény vagy ítélet című videó, amelyben elhangzik, hogy mi vár az emberekre, az emberiségre, a magyarságra. Minden jel szerint csak egy …
VÉLEMÉNYMagyar feltámadás
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Az alábbi írását Rozgics Mária, a Világ Magyarsága c. kiadványának lapjain tette közzé. https://www.vilagmagyarsaga.hu/ Az élet sója A minap egy kis burleszkfilmet láttam: egy idős pár unottan …
FIGYELMEZTETÉSA DIGITÁLIS ÁLLAMPOLGÁRSÁG VESZÉLYEI
Az alábbi bejegyzést legfrissebb hírlevelünkben közöltük. Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Aki ma, a jelenlegi körülmények között digitális állampolgárrá válik, rendkívüli és előreláthatatlan kockázatokat vállal! Önben is sok a megválaszolatlan kérdés a …
JÓSLAT TANÍTÁS ÜDVÖZLETMIT HOZ A 2025-ÖS ESZTENDŐ
ÚJ ÉV, ÚJ ESÉLY, ÚJ LEHETŐSÉG AZ ÉLETET TÁMOGATÓ CSELEKVÉSRE Január elsején a Gergely naptár szerinti 2025-ös új esztendőt üdvözölhettük, s ezzel együtt érkeztek meg az újévi köszöntők, asztrológiai előrejelzésekkel …
KARÁCSONYI ÖTLETEKKARÁCSONYI ÖTLETEK
Az alábbi írást hírlevélben küldtük ki, reméljük olvasóink ezen az oldalon is tudnak belőle hasznos ötleteket meríteni. Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Közeledik a Karácsony és még nincs ötlete, hogy mivel kedveskedjen …
GYERMEKVÉDELEM VÉLEMÉNYKÖZMORÁL ÉS A GYERMEKVÉDELEM
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Gyomorforgató híreket olvashatunk a napokban is a közmédiában. Megnyitja az ember, és az arcába fröcsög a szenny. Ismert emberek, politikusok vagy celebek és azok áldozatainak esetei bugyognak …
TANÍTÁSMÁTRIXOK ÉS A JÖVŐ
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ ELINDULT A MÁTRIXOK MEGISMERTETÉSÉNEK IDŐSZAKA. LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE FOGUNK HALADNI! ELSŐ LÉPÉSKÉNT A VN TV-BEN BESZÉLTÜNK RÓLA. THELEGON 2021. szeptember 12. – útjára indult a KALEIDOSZKÓP, azaz ezen a bolygón az …
EGÉSZSÉG GYERMEKVÉDELEM TILTAKOZÁSTEGYÉK VÁLASZTHATÓVÁ A GYERMEKKORI OLTÁSOKAT!
Ahogyan ez Európa legtöbb országában így van! hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Az alábbi írást azért tesszük közzé, mert a Női Összefogás Közösség is nyíltan kiáll a kötelező gyermekoltási terror megszüntetéséért Magyarországon. …
GYERMEKVÉDELEMA gyermekek védelmében
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ Hetek óta hangos az Internet az ismert celeb és a neves előadóművész botrányától, a fiatalkorú fiúk megrontásával és az intézetis gyermekek fondorlatos behálózásával kapcsolatban. Egyre több minden …
FIGYELMEZTETÉSUTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS
Utolsó alkalommal teszünk kísérletet arra, hogy felhívjuk a figyelmüket az elkerülhetetlen jövőre, és igyekszünk közérthetően elmondani Önöknek, hogy ebből az egyre borúsabbá váló, kilátástalannak tűnő világból mi lehet az kis …
TANÍTÁSKÁNON – KÁNONJOG
A köztudat e fogalmakat azonosítja a római keresztény egyház vallásjogával. Ez egy rendkívül leegyszerűsített értelmezése a kánonnak és kánonjognak, de az átlag ember legfeljebb ezt tudja róla, ha egyáltalán tudja, …
JÓSLATJÓSLAT
Egy érdekes videó, (melyet ukrán nyelvből lefordított egyik tagunk) jutott el hozzánk a napokban. Egy Ukrajnában élő ismert és népszerű jósnő, Okszana asszony (Babuska), aki évtizedek óta Tarot kártyavetésből látja …
TANÍTÁSSZAKRÁLIS HIERARCHIA
SZAKRÁLIS HIERARCHIA ÉS MELLÉRENDELŐDÉS/DEMOKRÁCIA HOGY MŰKÖDIK? És hogy-hogy nem…? „Szakrális” szó jelentése: a TERMÉSZET TÖRVÉNYEI SZERINTI MŰKÖDÉS REND, RENDEZETTSÉG. NEM vallási fogalom, NEM a királyság ledegradálódott jelentés tartalma a lényege, …
TANÍTÁS VÉLEMÉNYÁRVIZEK KAPCSÁN
Hírlevelünkre feliratkozva további hasznos és életbe vágó információkat tudhatunk meg:https://noiosszefogas.com/hirlevel/ AZÉRT A VÍZ AZ ÚR! „Ítéletidő”, „Isten ítélet”, mondogatjuk gyakran az egyre szélsőségesebb méreteket öltő időjárási történésekre. De vajon hányan …
ESEMÉNYEGY JELENTŐS ESEMÉNY FELIDÉZÉSE
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ 2023. január 12-e hajnalán a K2 mátrix második fontos energetikai történése: 2023. január 12-én reggel Ilara elmesélte, hogy energetikailag milyen fontos dolog történt az éjszaka folyamán: Meglátogatta …
FELHÍVÁS HUMOR VÉLEMÉNYVILÁGSZÁM
Hírlevél feliratkozás: https://noiosszefogas.com/hirlevel/ FIGYELEM, FIGYELEM! KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! ÓRIÁSI SZENZÁCIÓ! AZ ÁMÍTÁS VILÁGCIRKUSZA BEMUTATJA SORON KÖVETKEZŐ FERGETEGES ATTRAKCIÓJÁT, A MAJOM(HIMLŐ) PARÁDÉT!!! TESSÉK, CSAK TESSÉK! JÖJJENEK ÉS ÁMULJANAK! Elképesztő Világszám, mely a …
