noiosszefogas@protonmail.com

Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

VILÁGBÉKE – MINTAESEMÉNY

szeptember 19 17:00 18:00

A Női Összefogás Közösség útjára indította a VILÁGBÉKE EGYÜTTMŰKÖDÉS eseményfolyamát.

Hiszünk abban, hogy a béke közösen épített kultúra, amely az élet tiszteletére, az emberi méltóságra, a párbeszédre és az együttműködésre épül.

A világ számos pontján ma is sok ember és közösség dolgozik ezekért az értékekért. Közösséget építenek, tanítanak, segítenek, párbeszédet teremtenek, védik a természetet, kiállnak az emberi méltóságért, vagy közvetlenül a békéért dolgoznak.

Sokféleképpen tesszük, és gyakran nem is tudunk egymásról.

A Global Peace Alliance-ben szeretnénk közelebb hozni egymáshoz azokat, akiknek fontos a béke, az emberi méltóság, az élet tisztelete és egy élhetőbb jövő.

Egy olyan nemzetközi közösség építésén dolgozunk, ahol megismerhetjük egymás munkáját, megoszthatjuk tapasztalatainkat, és új kapcsolatok, együttműködések születhetnek.

Ennek egyik első látható alkalma lehet a

2026. szeptember 19-i Világbéke Mintaesemény

amikor a világ különböző pontjain működő közösségek saját lehetőségeik, kultúrájuk és hagyományaik szerint mutathatják meg, mit tesznek a békéért.

Budapesten a Női Összefogás Közösség rendezi meg indító találkozóját – a Nulladik Napot.

A szeptember 19-i eseményhez többféleképpen is lehet kapcsolódni.

Szervezhetnek saját közösségükben egy beszélgetést, fórumot vagy más közösségi eseményt; bemutathatják a már működő programjaikat; vagy egyszerűen megoszthatják és láthatóvá tehetik azt a munkát, amelyet már most is végeznek a békéért.

Lehetőség nyílik arra is, hogy más, hasonló értékek mentén dolgozó közösségekkel ismerkedjenek meg, és idővel új együttműködések szülessenek.

Ezeket a kezdeményezéseket szeretnénk egy Béke Világtérképen is megmutatni, hogy könnyebben felfedezhessük egymás munkáját, és láthatóvá váljon, milyen sokan dolgoznak már ma is hasonló értékek mentén.

A részletesebb információkat és a kapcsolódás lehetséges formáit itt találják:

https://globalpeace.earth/hu

Amennyiben megszólította Önöket ez a kezdeményezés, és szeptember 19-én saját eseménnyel kapcsolódnának a Nulladik Naphoz, kérjük, jelezzék részvételi szándékukat az alábbi e-mail címen: contact@globalpeace.earth

Szeretnénk megismerni Önöket és a tevékenységüket, és együtt gondolkodni arról, hogyan kapcsolódhat ez a kezdeményezés a Global Peace Alliance munkájához.

Kérdéseiket és gondolataikat is örömmel fogadjuk. Felvesszük Önökkel a kapcsolatot, és a csatlakozó eseményeket folyamatosan bemutatjuk a Global Peace Alliance – Világ Béke Szövetség honlapján.

 

Szeretettel és tisztelettel:

A Női Összefogás Közösség Csapata

 

 

Details

Date:
szeptember 19
Time:
17:00 18:00
Event Categories:
,

Organizer

Világbéke Egyöttműködés
Email
contact@globalpeace.earth
View Organizer Website

Venue

Budapest
Budapest, Pest 1055