noiosszefogas@protonmail.com

Az apokalipszisnek hatalmas klasszikus irodalma van, és a biblikus értelmezésekről is tengernyi leírás született. Közös bennük az emberiség becstelen végzetéről szóló rendkívül pesszimista elbeszélésmód.

(Azonban ezekről a „forrásművekről” tudni kell, hogy nem mások, mint papírra vetett jóslások és jövendölések, valamint látomások leírásai. Tehát ennélfogva vagy igazak a benne levő állítások, vagy nem. Másrészről a jövendölések nagy része előszeretettel merített különféle ókori népek forrásműveiből.)

A keresztények nagy része várja a messiást, várják a parúziát, azaz Krisztus újbóli eljövetelét.

S itt kezdődik ismét az erőteljes keresztényi félreértelmezés: Krisztus nem Jézust jelenti, hanem a felkentet.

Vagyis ha helyesen értelmezzük; akkor eljön a felkent, aki új eget és új földet valósít meg a régi helyében. Akinek az lesz a dolga, hogy egybeterelje az igazakat, és felfedje az elfedett igazságot.

S ez szervesen összefügg 2012-vel, amikor is az emberiség jó része várta a világvégét. Ám ez a világvége nagyon másképp következett be, mint ahogy azt várták.

Fentieknek megfelelően tekinthetjük úgy is, hogy az apokalipszis 2020. május 31-én ment foganatba. Az azóta történtek nyilvánvalóvá teszik, és igazolják, hogy minden úgy is történik, ahogy az ott és akkor kinyilatkoztatott és az Egyetemes Szent szellem Élet Kánonjában le van írva.

Az apokalipszis következő fázisa 2021. szeptember 11-e, amikor létre lett hívva a Kaleidoszkóp mátrix, amely azt segítette elő, hogy az emberiség éberebb része felismerje, hogy a változás és változtatás elkerülhetetlen, és a tömegek egyértelműen pozitív elvárással a jövő irányába fordultak.

2022. szeptember 11-én pedig el lett indítva a Thelegon mátrix, amelynek az a feladata, hogy a teret átírja és az Antikrisztus erejét, mint a kelő nap az éjszaka sötétjét, fényével megsemmisítse. Másrészről az emberek lelkébe egy teljesen új világ iránti vágyat oltott. Az emberek egyre inkább vágynak a békére… és nem csak a fokozódó háborús események következtében, hanem azért, mert már nem tudnak másképp gondolkodni, hiszen a Thelegon mátrix nem teszi lehetővé! S ezek eredményei és következményei vitathatatlanul megjelentek a térben, és beigazolódtak az élet szinte minden területén.

Az Istenanya akaratát tükröző Thelegon nap mint nap erősebb és fényesebb, míg az Antikrisztus egyre kétségbeesettebb, gyengébb…és egyre közelebb a nap, amikor az végső arcvesztés elkerülése érdekében kénytelen lesz kapitulálni.

Sokan gondolják, hogy a dolgok varázsütésre működhetnek…de ez csak Hollywoodban van így. A valóság szintjén másképp, nagyobb pufferekkel mozog a tér információs rendszere.

Nem hittek nekem a kezdetektől. Nem hitték el, hogy minden meg fog változni, méghozzá egészen másképp fognak történni a dolgok, mint ahogy azt képzelik.

S miért nem hittek?

Mert a hatalomban levő még győztesnek tűnő tömegek ideológiai magabiztossága nem engedi meg, hogy az aktuális véleménybuboréktól eltérő dolgokat befogadjanak. Mert amiről nem tudnak, az nincs. Mert ami nem fér bele az eddigi keretekbe, azt deviánsnak, hazugnak, hibásnak, stb. tartják. Jóllehet, látják, tudják, hogy mi volna a helyes megoldás, mégsem ismerik fel a helyzetet, akármennyire is az orruk előtt van.

A tömegek mindig csak utólag okosak. Előre nem látnak. Nem is az ő dolguk.

A kapitalizmus és az általa működtetett proletár-demokrácia nem előremutató, és semmivel nem indokolható szakrális értelemben.

S ha van pusztító dolog a világon, az a globális szabad versenyen alapuló kizsákmányoló kapitalista létberendezkedés, a maga teljes és tökéletes álságosságával!

https://sacraveritas.com

Tehát:

Mindegy, hogy kinek tetszik, kinek nem, ez a történet immáron az Istenanya akarata szerint fog megvalósulni!

Áldás az igaz úton járókra!

Ajánlott cikkek