„2026. február 21-én ünnepli a világ az anyanyelv nemzetközi napját. Ez a nap erőteljes emlékeztető a világ sokszínű nyelveiben rejlő szépségre és a védelem sürgős szükségességére. Akár egy milliók által beszélt nyelvet, akár egy csak néhány ezrek által ismert dialektust beszélsz, az anyanyelved számít.
Az anyanyelv nemzetközi napját nem véletlenszerűen választották. Bangladesben a bátorság és az áldozatvállalás egy különleges pillanatát tisztelegve ünnepli.
1952-ben Dakka diákjai utcára vonultak, követelve anyanyelvük, a bengáli államnyelvként való elismerését. Február 21-én életek vesztek oda e jog védelmében. Ez egy sorsdöntő pillanat volt, amely megmutatta a világnak, hogy a nyelv olyan emberi jog, amelyért érdemes harcolni.”
(Idézve a https://www.remitly.com/blog/lifestyle-culture/international-mother-language-day/ v. oldalról.)
Sokszor gondolkodtam már azon, hogy milyen verset mondanék akkor, ha mondjuk egy külföldivel szeretném megismertetni a magyar nyelv szépségét. Minden bizonnyal Petőfi: Szeptember végén című költeményét szavalnám először, mert biztos vagyok abban, hogy sorai annak a fülében is varázslatosan csengenének, aki egyetlen szót sem ért magyarul.
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
És talán még elmondanám Weöres Sándor: Száncsengő című versikéjét is, mert ennek a dallamossága, játékossága ugyancsak elbűvölő lehet, egy idegen fül számára is.
Éj-mélyből fölzengő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
– kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop –
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
tél öblén távol ring.
Nyelvünknek különösen gazdag szókincse van, és bizonyosan nincs még egy olyan, amelyben eszperentéül, kizárólag e magánhangzós szavakkal lehet bármit kifejezni. De lehet játszani, és értelmes mondatokat alkotni úgy is, hogy csak a magánhangzós: Hatvanhat satrafa ballag a kanyarban, haza tartanak Hatvanba, csak á magánhangzós: Ádám bátyám, pávát látván, száját tátván, lábát rántván, pávává vált, csak o magáhangzós: Sok bolondos dolgod volt kos! Okosodj most!
vagy kizárólag ö magánhangzós szavakat használunk. Ilyen „ördöngős röhögős” Hofi Géza: Rózsa Sándor paródiájában a 6. perctől hangzik el: https://www.facebook.com/retromania2018/videos/hofi-g%C3%A9za-r%C3%B3zsa-s%C3%A1ndor-par%C3%B3dia-1971/768622956682318/
A magyar nyelv szókincsét kb. 120 ezerre taksálják, (egyesek ennél sokkal többre) de ebből a mindennapi életben, kb. 25-30 ezer szót használunk, és sajnos ez a szókincsünk is egyre inkább sekélyesedik, durvul és szlengesedik, és egyre több idegen szót veszünk át, főleg a számítástechnika területéről. Sajnos fiataljaink körében, mivel egyre kevesebbet olvasnak szépirodalmat, hiányzik az a forrás, amelyből megfelelő szókincset meríthetnének. Pedig olyan gazdag rokonértelmű szavakban, és annyira árnyaltan lehet kifejezni bármit, hogy a külföldi irodalom remekműveinek, verseinek szépségét a magyar fordítások ugyanolyan élvezhetővé, néha még szebbé is teszik. Jó példa erre Tóth Árpád gyönyörű fordítása:
Paul Verlaine: Őszi sanzon
Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sírok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
ősz! hullni már
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…
Ugyanakkor a magyar irodalom legcsodálatosabb műveinek, más nyelvre fordításával, már igencsak megygyűlik a baja a műfordítóknak.
Számtalanszor hallhattuk már azt is, milyen nehéz nyelv a magyar, és ezt nem csak a más anyanyelvűek mondják, akik próbálnak kiejteni, és megtanulni néhány magyar szót, vagy mondatot, hanem mi magunk, magyar anyanyelvűek is gyakran keveredünk bele helytelen mondatszerkezetekbe, vagy vétünk helyesírási hibákat.
Valóban nehéz, mivel a magyar nyelv egy ragozó nyelv, és a nyelvészek azt állapították meg, hogy minél több ragot, toldalékot használ egy nyelv, annál régebbi.
A kutatók azonban arra is kiváncsiak voltak, hogy vajon melyik lehet az az ősnyelv, amelyből a többi nyelv is eredeztethető, ezért jó pár évvel ezelőtt, a párizsi Sorbonne Egyetemen, végeztek egy átfogó vizsgálatot. Számítógéppel elemezték a világ összes élő és holt nyelvét, és azt keresték, hogy közülük, melyikben található a legtöbb ősi gyökszó, azaz ős-etimon. Az eredmény megdöbbentette a tudósokat, mert az derült ki egyértelműen, hogy a magyar nyelv 68%-ban tartalmazza az ősműveltség legrégibb szavait. Ettől lényegesen kevesebbet találtak, 26%-ot az ős-török, 12%-ot a tibeti és a szanszkrít, 9%-ot az indiai mundakhol, 7%-ot a csendes óceáni, 5%-ot a latin és a héber, és 4%-ot az angol nyelvben.
Az alábbi lapon elolvasható, hogy hogyan is vélekedtek nyelvünkről a külföldiek: https://turul.info/napok/kulfoldiekmindjak
Akkor hát hogy is van ez, azzal a közép Ázsiából származó, egyszerű nomád, sztyeppei, finn-ugor eredetű néppel, akik 896-ban hont foglaltak a Kárpát-medencében, és akik a nyelvüket és a kultúrájukat innen-onnan, más népektől szedegették össze? Mert ugye az iskolában ezt tanították, és tanítják még ma is. A hivatalos tudomány változatlanul ragaszkodik a finn-ugor eredethez. Hogyan létezik, hogy a Magyar Tudományos Akadémián, még mindig ez az elmélet az elfogadott és mérvadó, amikor halomra dőlnek meg az ezt igazoló tanok, és kerülnek napvilágra az újabb és újabb bizonyítékok, nyelvünk és népünk ősi eredetéről? Az igazi okok, sokunk számára már a napnál is világosabbak, de kifejtette ezt már Ady Endre is, a Tudósok hete című versében:
Urak és hölgyek, tudják-é, mi a’,
Ha ünnepel az Akadémia?…
Nincs akkor ankett, nincs akkor bankett,
E szent intézet részvényes bank lett,
Megállapítják, hogy áll a mérleg,
Szépen kiosztják a nyereséget.
Részvény szerint jut minden tag úrra,
Több, mint angol jut egy árva búrra…
Ekkor megnézik, hogy áll a lista,
Bejön egypár új akadémista,
E díszes tisztet olyaknak osztják,
Akik tudják, hogy: hogy él az osztyák
És a cseremisz mit szokott enni…
De túl okosnak nem szabad lenni!…
Urak és hölgyek, tudják-é, mi a’:
Így ünnepel az Akadémia…
És hogy miért is olyan a történelem ismeretünk, amilyen, arról Badiny Jós Ferenc ír, a Káldeától Ister-Gam-ig című könyvében:
„Az emberiség eddig megírt történelmi szemléletének megállapításai azonban – nagyrészben – hiányolják a valóságos adatokat. Ezt a történelemírást nem a régészet, az embertan és a nyelvészet eredményei irányították – hanem egy tudományosnak egyáltalában nem nevezhető faktor: a hatalom, mely a tudományos kiértékeléseket mindig a saját érdeke szerint ismerteti. Elmondhatjuk tehát azt, hogy az eddig rögzített história adataiban az úgynevezett „történelmi valóság” tulajdonképpen egy igen relatív és egyáltalában nem szilárd anyag a történészek kezében.”
Badiny Jós Ferenc, Argentínában élt (néhány éve elhunyt) egyetemi tanár, sumerológus, és magyarság kutató igazolta a világ nyelvészei előtt, hogy rovásírással elolvashatók, és a régi magyar nyelven értelmezhetők a sumér agyagtáblák írásjelei. Egy előadásában mesélte el nem sokkal halála előtt, hogy egy nemzetközi sumerológiai konferencián, felolvasta a Tihanyi Apátság Alapítólevelét, és a nagyhírű nyelvészprofesszorok, szentül meg voltak győződve arról, hogy sumér nyelven beszélt. Badiny egész életművét, a magyarság ősi nyelvének és eredetének kutatása teszi ki, munkássága hatalmas előrelépés népünk számára, igaz történelmünk felderítésében.
Érdekességként említem meg, Móricz János munkásságának eredményeit. Ő volt az az ember, aki a 60-as években Ecuádorban kutatta, az Amazonas őserdeiben élő indián törzsek nyelvét, amely meglepően hasonlít az ómagyar nyelvre. Beilleszkedett közéjük, befogadták, és ezért megmutatták neki azt a titkos barlangot, ahol valamiféle ősi civilizáció, hihetetlen tárgyi emlékei, köztük aranyból készült vékony lemezeken, rovásírásos szövegek tömkelege hever.
http://www.magtudin.org/Moricz%20Janos.htm http://www.arvisura.van.hu/keret.cgi?/taltosbarlang.htm
Szerencsére a magyarság ősi tudásának őrzői közöttünk élnek, és általuk a mélyen elhallgatott, elfeledett igazság egyre erőteljesebben mutatkozik meg. Hála ennek a sok nagyszerű és csodálatos kutatónak, hihetetlen mennyiségben kezdik feltárni a nyelvünkben, rovásírásunkban, hagyományainkban, zenénkben, jelképeinkben, táncainkban hordozott ősrégi jelentéstartalmakat, melyek bizonyítékul szolgálnak egy magas tudatosságú és műveltségű emberi közösség létezésére, amelynek ajkán ez a nyelv megszületett. Olyan ősi civilizáció meglétét igazolja, amely Istentudattal bírt, tökéletesen értette az univerzum felépítését és működését. A nyelvünk tehát az, amelyet meg tudtunk őrizni, és még a nyelvújítás sem tudott annyit rontani rajta, hogy ne lennének felismerhetők, és megfejthetők az ősi, univerzális kódok. Az alábbi oldalakon ajánlom figyelmetekbe, Kiss Dénes, nyelvkutató előadását, az Ősnyelv c. filmben:
http://www.youtube.com/watch?v=LiuMW3RVry4
http://www.youtube.com/watch?v=T5wqQPLlu9U&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=CImRF-CP-GQ&feature=related
és Varga Csaba előadását, ugyanennek a filmnek a második részében,
http://www.youtube.com/watch?v=YTlDGrFbaXI&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=IlM31CUrkW4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Iv1Q7Dhn0QA&NR=1
Feltétlenül szólnom kell még az ún. TAMANA kutatásról is, amely a Föld minden részén fellelhető, magyar helyneveket, folyók, hegyek, tájak neveit gyűjti össze. „Az öt földrész 190 országából és tájáról egybegyűjtött 7600, háromtól – hat magánhangzóig terjedő névképletek mindegyike egyezik a Kárpát-medencei földrajzi magyar nevekkel, és 60%-ban az ott lévő magyar családi nevekkel is – ami egyedülálló az egész világon. És még egy érdekesség: minél messzebb megyünk vissza az időben, annál több magyar-azonos névszerkezetet lehet találni.” https://hunor-magor.hu/cikk_oldal.php?cikk=111
Hihetetlen? Azok után, amit nyelvünk ősi eredetéről megtudtunk, már egyáltalán nem az.
Végül idézem ILARA tanítását a Sacra Hungarorum c. könyvéből:
„A magyar anyanyelv, az embert egy archaikus gondolati leképezési séma mentén működteti, és ez a mintázat lelkileg is formálja.
Aki magyarul képes gondolkodni, és értelmezni a szavak ősi üzeneteit, hatalmas támogatást kap a kiteljesedéshez. A magyarnak minden kreativitás megadatott a nyelve által, és ha nem él a lehetőséggel, vagy nem ismeri igazán, és nem jól használja nyelvét, akkor súlyosan elbutul. A magyar ember nem olyan, mint a modern nyelveket beszélő népek gyermekei. Amikor egy magyarnak azt mondják, hogy csináld meg ezt vagy azt, akkor rákérdez, hogy miért? Miért úgy, és miért nem amúgy? Ez a fajta nyakasság, a ma ismert utód magyar nyelven keresztül az onto-ono ősnyelv logikájából merítkezik, ezért mindenben a variációk sokaságán keresztül optimalizálja a végső, logikailag legjobban illeszkedő megoldást. A magyar nyelv a világ legősibb nyelvének máig legtökéletesebben fennmaradt utódja.”
A magyar „Egy olyan emberi léptékkel felfoghatatlanul ősi nép, amely természet analóg nyelvet beszél, és kultúrája, az összes létező kultúra kiindulópontja. Ezért a magyarság ne vitassa el magától a világ kulturális vezető szerepét, és cserélje, holmi vélt, vagy valós történelmi epizódokra!
Magyarországnak kell az első olyan országnak lennie, ahol kihajítják a régi történelemkönyveket, és az ifjúságnak már a magyarság valóságalapokon nyugvó történelmét kell tanítani! Amint ez megtörténik, minden gyerek büszke lesz a magyarságára, a nyelvére és megtanul magyarul. S amint a hétköznapokban is ráérez a nyelv konnotációira, emelkedik a lakosság spirituális-lelki-szellemi szintje.
Magyarul beszélve, a nyelv rejtett jelentéstartalmait értve, átérezve, nem lehet nem kapcsolódni a világegyetemhez!”
