noiosszefogas@protonmail.com

A gyermekek életét, egészségét súlyosan veszélyeztető oltási rend, inkább diktatúra, amely Magyarországon évtizedek óta működik, végre kénytelen lesz a jogszabályokat betartva, abbahagyni
a szülők zaklatását, a gyermekek egészségének további rombolását.

Orvosok, jogászok, kutatók összefogásával elindult felvilágosító, ismeretterjesztő előadások, rendezvények során egyre többen ismerik fel, hogy mindaz, amit a gyermekkori oltások hatásosságáról és biztonságosságáról állítottak nem igaz.

A legutóbbi szegedi rendezvény előadójának dr. Ormay Péternek az írását fontosnak tartjuk a honlapunkon is megosztani:


„Január 24-én Szegeden orvosok, ügyvédek, kutatók részvételével teltházas konferencia zajlott, a kötelező oltások jelenlegi hazai diktatórikus rendszerének változtatásáért, a hivatalok általi jogellenes gyakorlat mielőbbi megszüntetéséért.
Korábbi oltásoktól sérült gyermekek és szüleik töltötték meg a termet, akik kérelmét a hatóságok rendre elutasítják. Az orvosok nem jelentik a szövődményeket, felelősség és vizsgálat nélkül mindenkit olthatónak minősítenek, nem adnak ki dokumentációt, ha véletlen merészelnek mentesítést adni, hatósági ellenőrzést kapnak, a hatóság elutasítja a szülői kérelmeket és százezres, milliós bírságokat szab ki.
Több, mint 1000 oltássérült gyermek kérelmi ügye folyik jelenleg, akiket a gyermekvédelem is támad.
A jogszerű eljárásrend helyreállítása érdekében számos per van folyamatban. Az oltásrendet védő propaganda oltástagadónak, oltásellenesnek titulálja a gyermeküket védő szülőket.
Egyszerűbb lenne a jogszerűséget, a jogszabályok eredeti funkcióját helyreállítani, nem semjéni salátatörvénnyel, gyerekvédelmi szakembereket és védőnőket besúgásra kényszerítő fenyegető törvénymódosításokkal a jogsértő hivatali bevett szokásokat szentesíteni. Igen, számos krónikus gyermekbetegség oka bizonyítottan az oltásokban keresendő, csak a felhasználási útmutatókat kell átböngészni hozzá. Allergiás betegségek, asztma, ekcéma, neurológiai szövődmények, vagy akár bármilyen megdöbbentő, kancsalság, de hosszú a sor.
Mellékhatás nélküli, veszélytelen szer nem létezik, nem kivételek a vakcinák sem. Erről azonban az évszázados dogmák alapján tilos beszélni és eretnekség kételkedni is benne, üldöztetés a következménye. Hát ezen változtatunk!
Mindez nem jogellenes oltásmegtagadás, nem kiskorú veszélyeztetése, pontosan inkább a védelme és nem amivel riogatnak a vakcinabárók, hogy a kötelező oltásokat akarjuk eltörölni. A kötelezést! A mentesítési kérelmek mindenáron való elutasítását! Visszaállítjuk a jogszerűséget. „


A Női Összefogás Közösség részéről maximálisan támogatjuk a gyermekek védelmét, az egészséghez, a boldog élethez fűződő jogaik biztosítását, együttműködve mindazokkal a szervezetekkel, akik hasonló módon gondolkodnak és cselekednek.

Ajánlott cikkek