3 hely a világon, ahol nők parancsolnak, és működik a dolog Khászik, minangok, mosuo nők – az utolsó matriarchátusok asszonyai ésszel és szívvel uralkodnak.

Az alábbi írás Kovács Adrienn tollából, 2010.07.21-én jelent meg a FEMINA magazinban.

Az antropológusok és történészek egy része hiszi, hogy a férfiuralom beköszönte előtt a világon a matriarchátus, vagyis a nő- és anyaközpontú társadalmi berendezkedés volt az uralkodó. Az ősi, nőközpontú társadalmakban különleges tisztelet övezte a nőket és anyákat, az őskori és ókori népek istennőket tiszteltek, és a Földanya kultuszában éltek. Az ásatásokon előkerült dús idomú szobrok is a nőiség és anyaság felmagasztalásáról tanúskodnak. A társadalom és család pillére a nő volt, sőt, még a mindennapi élet ciklusát is egy női égitesthez, a Holdhoz igazították.

A békés női dominancia azonban nem tartott sokáig, az 1-5. században meginduló indoeurópai nomádok és a velük érkező általános férfiuralom elsöpörte az asszonyok korszakát. A világ titokzatos szögleteiben azonban máig él pár markáns kis népcsoport, ahol még mindig a nő az úr.

Minangkabau

Az indonéziai Szumátra szigetén él modern világunk legnagyobb és legstabilabb nőközpontú közössége, a Minangkabau törzs. Az asszonyok birodalma több kis falut foglal magába, melyek egyetlen központi házhoz és annak úrnőjéhez kötődnek. A közösség tehát a nők irányítása alatt áll, a társadalmi pozíció és a tulajdon is anyai ágon öröklődik.

A minang nők egy mitikus istenséget, az Anyakirálynőt tisztelik, hitük azonban mentes minden fanatikus és dogmatikus vonástól. A nőiség és anyaság bálványozása náluk inkább csak amolyan közösségi összetartó erő, mely családias rituálékon és ceremóniákon keresztül egységbe kovácsolja a matriarchátus asszonyait. A minang asszonyok életét a családról való gondoskodás teszi ki, ugyanis ők felelnek férjük és gyermekeik jólétéért. A jól működő rendszernek köszönhetően Minangkabau a térség legkiemelkedőbb etnikuma, a törzs asszonyai a gazdaság, oktatás és politika terén is sikeresek. A minangmatriarchátus egyébként rendkívül megengedő és igazságos, mivel a nők nem önkényuralomra, hanem inkább férfi-női konszenzusra törekednek.

Ennélfogva a férfiak is fontos szereplői a közösségnek. A házasságkötés is szabad választáson alapul, csak épp az esküvő után az ifjú pár nem a férj, hanem az ara házába költözik. Minangkabau különös kultúrájával és nőuralmával egyedülálló színfoltja a térségnek, és, mivel az iszlám befolyás meglepő módon érintetlenül hagyta a törzset, a nők birodalma gyakorlatilag a béke szigete a vallási és faji villongásokkal teli Indonéziában

Mosuo

A dél-kelet kínai Jünnan tartományban található nőközpontú közösség a matriarchális társadalom utolsó bástyáinak egyike. Az ázsiai kultúra – az anyaimádat ellenére – köztudottan férfiközpontú, Mosuo mégis azon ritka kivételek egyike, ahol a nők tartják a gyeplőt.

Egy házban általában háromgenerációnyi nő és gyermek él együtt, akik jókedvű kolóniaként megosztják egymást között a teendőket. A tibeti kultúrához közel álló Mosuóban a párkapcsolatok terén is teljes béke és szabadság uralkodik. A nők kedvükre választhatnak és cserélnek párt, mivel a házasság arrafelé ismeretlen intézmény. A facér férfiak külön házakban élve várják a női látogatókat, a nők dominanciája azonban csak egy sokatmondó pillantásig terjed, azután már a férfiakon a sor.

Az udvarlás után a nők egyszerűen házukba hívják választottjukat, a közösség pedig onnantól egy párnak tekinti a fiatalokat, mindenféle ceremónia nélkül. A pár gyermekei édesanyjuk nevét öröklik, és nála nevelkednek, az apák csak látogatóba mennek csemetéikhez. A vagyon kizárólag anyáról lányra öröklődik. A férfiak helyzete sok szempontból alárendelt, de Mosuo hímnemű lakói mégsem panaszkodnak. A dolgos és anyáskodó nők mellett nem sok gondjuk akad, asszonyaik szeretik és megbecsülik őket. Mivel még a házasság sem köti őket, életük során annyi nővel élnek együtt, ahánnyal kedvük tartja.

Nem véletlen, hogy a nemi erőszak és bűnözés is ismeretlen fogalom Mosuóban. A kis közösség a tradíciók ellenére lépést tart a fejlődéssel, szívesen fogadják az újdonságokat és a messziről jött idegent is.

A sylheti khászik

India és a szomszédos államok rendje köztudottan férfiuralmon és női alárendeltségen alapul, de ősi kultúrájukban erős hagyományai vannak a nagyhatalmú női istenségek tiszteletének. Ezt a tradíciót őrzi a dél-ázsiai Bangladesben élő népcsoport, a mintegy 30-40 ezer főt számláló khászi törzs. Az Indiából betelepült etnikum Sylhet tartományban hozta létre 80 falucskából álló, egyedülálló matriarchátusát.

A törzs vezetője igazi ősanyaként irányítja a közösség életét, akárcsak a családok nőtagjai, akik minden tulajdon és döntés felett rendelkeznek. A gyermekek anyjuk vezetéknevét kapják születéskor, a vagyont pedig csak lányok örökölhetik. Érdekes módon a vezető szerepet nem az elsőszülöttek, hanem – mint a népmesékben – a legkisebb lány viszi tovább. Ettől függetlenül az anyák nem tesznek különbséget csemetéik között, sőt, a törzs életében az apáknak is fontos szerep jut. A khászi lányok szabadon szerethetnek és házasodhatnak, de, ha a vőlegény idegen, a törzs integritásának védelmében a párnak el kell hagynia a falut. A khászik egyébként saját törvényeik szerint élnek, külön gazdaságot vezetnek, és jól jövedelmező kereskedelmet folytatnak.

A matriarchátus olyan jól működik, hogy a khászi falvak a környező településeknél jóval magasabb életszínvonalon élnek, náluk az áram, a televízió, sőt, az internet is a mindennapi élet része.