Női utcanevek

Rédey Judit írása

Nemrég egy kedves ismerősöm, arra hívta fel a figyelmemet, hogy elenyésző számban vannak női utcanevek. Eddig – megmondom őszintén – ez még nem tűnt fel, s nem is töprengtem el azon, miért van ez így, de ismerősöm bogarat ültetett a fülembe. Másnap nem tudtam megállni, s előkerestem az összes település térképet, amit otthon felleltem. Budapest, Esztergom, Győr és környéke, Tata, Tatabánya térképe akadt kezembe.

Kíváncsian tanulmányozni kezdtem az utcaneveket. Tényleg igaz a fenti állítás? Egyáltalán, mi alapján nevezték el az utcákat, közterületeket?

Világos, hogy ez az öt város csak kis hányadát képviseli hazánknak, bár a főváros nagy súllyal szerepel, s két megyeszékhelyről és két nagy múltú városról van szó. Ezeken keresztül már meg lehet figyelni a névadások gyakorlatát, és következtetéseket levonni az ország egészére vonatkozóan. A térképek böngészése még további kutatásra serkentett. Utánanéztem az interneten, van-e irodalma az utcaneveknek. Több könyv és írás is található a témában. Tallózgatva az írásokban megfogalmazódtak bennem gondolatok és válaszok.

Az első kérdésre a válasz az, hogy valóban sokkal több a férfi utcanév, mint a női. A 4 vidéki városban alig pár női utcanév található 1-2 százaléka a férfineveknek. Budapesten valamivel jobb a helyzet. Bukovszky Péter Térképre vitt történelem – Miről mesélnek a budapesti utcanevek c. tanulmányában hivatkozik egy interaktív térképre, melyet a Budapest Főváros Levéltára és az ÁTLÓ csapata közösen készített. Be is mutatja a térképet, mely nem más, mint egy látványos, könnyen böngészhető statisztikai adatbázis. Segítségével sok összefüggésre rácsodálkozhatunk. Kiderül például, hogy Budapesten 2247 közterület visel személynevet, amelynek 90 százaléka 2023 db. férfiről és 10 százaléka 224 db. nőről kapta a nevet. Érdekesség, hogy e nevek 9 százaléka nem valós személyre utal. Pl.: Szép Juhászné vagy Dobó Katica, de a fiktív elnevezések többsége egyszerű személynév, mint a Péter vagy Júlia. Dobó Katicát az egri várvédő, Dobó István leányaként őrzi a kollektív emlékezet, holott a kapitánynak soha nem volt ilyen nevű gyermeke. Ugyan ez a legenda Tóth Kálmán 1862-es vígjátékából ered, de Dobó Katica a hős egri nőkre emlékezteti az utókort.

Arra a kérdésre, hogy miért vannak túlsúlyban a férfinevek, a válasz nem bonyolult. Földünkön az elmúlt évezredekben, és még jelenleg is túlnyomó részt patriarchális társadalmakban élnek az emberek. A történelem híres szereplői, a neves tudósok, művészek nagy része férfi. Igaz, hogy a XX. században, az Első Világháborútól kezdve – mikor a nők kénytelenek voltak munkába állni a frontokon harcoló férfiak helyett – egyre több az aktív dolgozó nő, és egyre többen szereznek hírnevet közülük a különböző területeken. De ez még az utcanevekben annyira nem mutatkozik meg, mivel főleg korábbi korok hírességeiről kapták a nevüket.

Harmadik kérdésünkre már bonyolultabb a válasz, vagyis arra, hogy mi alapján kezdtek nevet adni a közterületeknek. Az utcanevek híven tükrözik az egyes történelmi korszakokat, politikai irányzatokat, és az elnevezési szokások sokat változtak az idők folyamán.

Eleinte az adott település lakosai nevezték el az utcákat, utakat, tereket, és fontos szempont volt az, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Pl.: Széles, keskeny, hosszú, stb. Budapesten egy nyúlfarknyi utcácskának Alig utca a neve. Vagyis inkább a köz elnevezés lenne a találóbb. Neveztek el közterületeket az ott lakó nemzetiségekről, adott mesterségekről, hogy milyen tevékenységet folytattak ott, vagy mely település felé vezetett az út. Gyakori volt az is, hogy a közterület az ott található vendégfogadóról, jelentős középületről, templomról, szoborról, iskoláról, fürdőről kapta nevét.

A törökök kiűzése után főleg német ajkú lakosságot telepítettek be a kihalt területekre. A nagyobb városokban, sok faluban szinte csak német szót lehetett hallani, ezért az utca és cégtáblák feliratai szinte mind német nyelven íródtak. Ahogy az évek során kezdtek asszimilálódni és elmagyarosodni a betelepültek, egyre inkább felmerült az igény a táblák visszamagyarosítására. Döbrentei Gábor javasolta először az 1840-es években, hogy magyar vagy két nyelvűek legyenek a táblák.

Kezdetben nem volt jellemző, hogy híres-neves emberekről nevezzenek el közterületeket. Vagy az utcában lakó háztulajdonos nevét, vagy különböző védőszentek nevét adták az utcának, tereknek vagy városrészeknek. Ezek emlékét még ma is megőrizte néhány. Például Esztergomban: Szent Lázár, Szent Pál, Szent Anna, és Árpád-házi Szent Kinga, aki Lengyelország védőszentje. Itt érdemes megemlékezni magyar női szentjeinkről, akikről a mai kor embere már alig tud. Árpád-házi Szent Margitról és nagynénjéről, Szent Erzsébetről mindenki hallott. Róluk szerte az országban neveztek el utcákat, a mai napig tisztelettel és szeretettel őrizzük emléküket nemcsak egyházi körökben. Kevesen tudják, hogy az Árpád ház 7 női szentet és 4 boldoggá avatott királylányt adott az emberiségnek. Ezenkívül Lengyelországban még egy magyar női szentet övez nagy tisztelet. Nagy Lajos király leányát, Szent Hedviget, aki mellesleg Lengyelország királynője is volt, tehát uralkodója. Ezek az asszonyok, leányok nemcsak csodatételeikről, nem erőszakos térítő tevékenységükről, kolostorok, kórházak alapításáról váltak híressé, és avatták őket szentté vagy boldoggá, de emberi nagyságuk is vitathatatlan. Méltán tekinthetjük őket példaképeknek, és büszkék lehetünk rájuk, akár vallásosak vagyunk akár nem. Akik közülük elkerültek idegen országokba nagyon sokat tettek új hazájuk felvirágoztatásáért, a szegények, elesettek gyámolításáért. Királyi férjeiket jó irányba sikerült befolyásolniuk, és erős támaszaik voltak párjuknak. Megérdemelnék, hogy halljunk felőlük itt hazánkban is, és újra bekerüljenek a hazai köztudatba.

  A 19. század végétől kezdtek egyre gyakrabban híres emberekről elnevezni közterületeket. Ennek több oka volt. Egyrészt ekkorra felgyorsult a városiasodás folyamata, rengeteg új utca keletkezett, másrészt sok települést összevontak. Gondoljunk például Budapest létrejöttére 3 város egyesítéséből. A következmény, több azonos nevű utca lett a már összeolvadt helységekben. Új utcaneveket kellett adományozni, és így terjedt el az a gyakorlat, hogy neves személyiségeket választottak névadóul.

Nézzük meg, milyen érdemek alapján választották ki azt a kevés női hírességet, akikről utcákat neveztek és neveznek el mind a mai napig.  A szenteket már említettük. Hazai és külföldi uralkodónők, főúri asszonyok, írónők, neves színésznők, pedagógusok, jótékonysági aktivisták a leggyakoribb névadók. A szocialista időszakban a munkásmozgalom női képviselői, mártírjai szerepelnek a listán. 

Elgondolkodtató kiknek a nevei fordulnak elő legtöbbször. Szilágyi Erzsébet, Zrínyi Ilona, Erzsébet királyné és az első helyen Blaha Lujza. Ők elevenen élnek népünk emlékezetében és szívében mind a mai napig.

Zárásul ide kívánkozik Ady Endre Blaháné című versének néhány sora.

„S nótás, szent asszonyról fog szólni az ének:

Valánk egy időben bús, fáradt szegények.

S jött közénk egy asszony,

-Soha igazabbat, soha jobbat, szebbet!-

Óh, be nagyon kellett,

Óh, be nagyon kellett ez a csodaasszony,

Hogy ebből a földből életet fakasszon

S magyar legyen értünk,

Szépséges nagyasszony, …”

Ha valaki jobban el akar mélyülni e témában, legjobban ajánlom: Ráday Mihály: Budapesti utcanevek A – Z c. könyvét. A Corvina Kiadónál jelent meg 2013-ban.

Rédey Judit