noiosszefogas@protonmail.com

MEGÉRTÉS KULCSA I.

KELT PANNÓNIÁBAN 2021. SZEPTEMBER 12-ÉN.
Kedves Hallgatók/Olvasók!

Most induló  három részes sorozatunkkal nagyon nehéz, de mégis reménykeltő témákat kívánunk megosztani Önökkel.

Kulcsfontosságú, hogy az elhangzottakat maradéktalanul megértsék, még akkor is ha néha úgy tűnik, hogy eltértünk az eredeti témától.

Igyekszünk egyszerűen fogalmazni, de ha valami nem érthető, az nem biztos, hogy az ön hibája, de nem is miénk. A rendszer akarta azt, hogy az emberek ne lássák egyben a világot és ne értsék az összefüggéseket. Napjainkban sajnos ott tartunk, hogy a rendszer teljes működésének végső, rejtett összefüggéseit elenyésző számú ember ismeri, hiszen a rejtett mélyrétegek funkcióit a hétköznapi ember soha el nem érheti.

Ám mi úgy gondoljuk, hogy elérkezett az ideje annak, hogy Önök is tisztába jöjjenek a miértekkel, a mély rétegek működésével, mert másképp lehetetlen jó válaszokat és alkalmas, kiutat jelentő megoldásokat találni a jövőre nézvést.

Ugyanis a jelen helyzet rendkívül kritikus és nekünk most az Élet iránti felelősségünk okán kötelességünk az emberiség számára odaadni a megértés kulcsait, hiszen  most Önök a megoldás. Ez még soha nem volt így az ismert világtörténelem folyamán, de most az átlag kis emberek  megkapták a szabad döntés és cselekvés lehetőségét.

A kívánt végkifejlethez elengedhetetlen, hogy ismerjék az ellenség működésének lényegét, motivációit és módszertanát. Nem lehet hibázni, mert ugyan mindenképpen lesz változás és megtörténik az ébredés, de ha nem jól csinálják kimondhatatlanul nagy veszteségek árán. Oly mértékű veszteségekről és szenvedésről beszélünk, amelyet még elképzelniük is nehéz.

Tehát amiket most elmondunk Önöknek, azt a célt szolgálja, hogy ezeket a borzalmakat amennyire csak lehet elkerüljük, és a lehető legkisebb vér és élet áldozattal, minél gyorsabban léphessük meg a szükségszerű lépéseket, nemzetekként és emberiségként egyaránt.

Ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen mi a teendő, a nagyon távoli múltba kell visszanyúlnunk és látnunk kell a kiindulópontot.

A világon mindenhol pezsegnek a társadalmak és egy világraszóló nagy változásról beszélnek, azonban ennek a változtatási szándéknak mindenhol hiányoznak az egységes eszmerendszert képviselő szemléleti, morális, erkölcsi alapkövei, amik nélkül nem lehet új világot felépíteni.

S hogy a paradigma váltás megtörténjen, és mi minden kell ahhoz, hogy jól, a leghatékonyabban menjen végbe, erről szólnak az elkövetkező videók.

Igyekszünk dióhéjban elmesélni egy a múlt megértéséhez szükséges nagyon hosszú és szerteágazó történetet.

Az elmúlt évezredek történelme a hatalom és a nép szembenállásáról szólt. Az uralkodó osztály mindig és mindig nagyobb hatalmat akart, a nép pedig egy ponton mindig fellázadt, de igazi változás soha nem következett be. Tehát a történelem számtalan példát szolgáltat arra, hogy a spontán felkelések bármennyire is kiterjedtek, a legfelsőbb szellemi hatalmak segítő beavatkozása híján mindig kudarcra voltak ítélve és legjobb esetben is csak átmeneti kedvezményeket és könnyítéseket lehetett elérni.

Az elmúlt 9000 év a hatalom egyre erősödő tobzódásáról szólt, amelynek alapja kifejezetten szellemi-spirituális jellegű. Az említett kor kezdetén még az egész emberi világot egy egységes, békés, anyahitű kultúra jellemezte. Ennek középpontjában az első ártatlanság ereje, a második ártatlanság bölcsessége, és a harmadik ártatlanság hatalma volt. A spirituális szellemi vezetők, a legmagasabb szintű mágia tudással rendelkező személyek az idők folyamán mindig nők voltak – és ez soha nem változott meg. Az idő telt és a férfiak egyre nagyobb teret követeltek a spiritualitás terén, miközben az anyagiakat szorgalmasan halmozták. Így a hajdani gondoskodó Anyaisten Királyságaiban élő társadalmak is átalakultak, és kialakultak a férfi központú Istenkirályságok, később császárságok és birodalmak. Eleinte a felkent férfi Istenkirályok óriási tisztelettel viseltettek az őket felkenő mai szóhasználattal főpapnőkkel szemben. (akiket egyébként magdaloknak neveztek) Azután az erő, a hatalomkoncentráció dominanciája addig ment, míg végképp kiűzték a nőket szakrális vezetői helyükről és ma pl. úgy emlegetnek anyaszentegyházat, hogy az anyát, a szent nőiséget kiűzték belőle. Ám a végső mágia tudás hatalmát soha nem sikerült megszerezniük, és ez minden zsarolás és fenyegetés ellenére így maradt. A leghitványabb, megfélemlíthető vagy megvehető papnőket cél szerint használták, a többi pedig illegalitásba vonult. A tudó mágusasszonyok üldöztetésének csúcspontja az 1500-as évek környékén, a hatalomtéboly és parazitizmus végletes elterjedésével egyidejűleg zajlott és boszorkányüldözés címen került a köztudatba. Mivel a végső, a terekre hatalmat gyakorló mágikus hatalom elbitorlásának igyekezete évezredeken át nem járt sikerrel, így kénytelen-kelletlen fennmaradt egy hallgatólagos viszony a magdalok és az ősi istenkirály leszármazottak családjai között. Úgy kell ezt elképzelni, mint a középkorban amikor üldözték a keresztények a táltosokat, de amikor a főpapok dögrováson voltak, akkor elmentek hozzájuk  az erdőbe, hogy gyógyítsák meg őket. No valahogy így ment ez ebben a vonatkozásban is hosszú időn keresztül, egészen mostanáig.

Ezek a magukat nemesinek nevező vérvonalak, családok alapították a különféle vallásokat is, de amikor időről-időre maguk közül kiválasztották a szakrális világkirályt, (aki nem azonos a királyi családok, nr.1 pénzügyi felügyelőjével) vagyis a világügyelőt, akkor mindig is az üldözött és illegalitásban élő magdalokhoz fordultak, hogy legitimálják és kenjék fel őket.

Tehát ezek az ősi okkult hatalmak, több ezer éves családok uralják az emberi világot és ők adják ki az utasításokat. Nem, nem az ismert királyi családok és nem a Rokefellerek és a többi pénzmágnás! Nem is a vallási vezetők! Őket soha nem vették be a legfelső láthatatlan kasztba, ők csak pénzmágnások, afféle lakájok, akik végzik a dolgukat és bizony sohasem kerülhettek volna posztjukra a családok beleegyezése nélkül, hiszen évezredek óta kidolgozott és bejáratott recept szerint kicsináltak mindenkit, aki szembe mert szállni velük.

Eleinte egyértelműen az Anyaistent szolgálták, de az idők folyamán kreatívan legyártottak maguknak új ideákat és szép színessé vált az istenek pantheonja…de egy valami az idők folyamán sohasem változott, a magas mágia hatalma soha nem került a kezükbe, így továbbra is kénytelenek voltak térdet-fejet hajtani és kezet csókolni legalább egyszer életükben a világanya előtt. Vagyis mindig is megmaradt az ősi REND, és a világot az Istenanya leghűbb leányai ügyelték, ugyanakkor a világkirályi rangot az elmúlt ezer évben a női oldal már egyáltalán nem gyakorolhatta.

Nos, hogy kapcsolódik ez a jelenhez? Úgy, hogy amit ma látunk és érzékelünk a felszínen, az ennek a mélységben megbúvó életet támogató, gondoskodó feminin és az életet uralni és ezáltal pusztulásba taszító maszkulin energetikai és hatalmi harcnak a léképződése. Minden jelenség, mint pénzügy, gazdaság, környezet, vallások stb,  csak a periféria. A morális lecsúszás és válságok gócpontja ez a maszkulin irányba eltolódott és kiegyenlítődést kívánó energetikai harc.

Látható, hogy a hatvanas évektől kezdődően a feminin erőkön a béklyó egyre könnyebbedett és ugyan devianciákon keresztül, de nő megküzdötte és küzdi a maga harcát.

A hatvanas évek elején járt le az az ezer év, amely a tűz korának lezárásához vezet. Vége volt a nagy világégésnek és még sok-sok kis lokális háborúskodás most is folyik, de már áttértünk az átmeneti időszakhoz, amely a hibrid háborúk lappangásos harminc éves időszaka.

Volt reális veszélye egy nukláris háborúnak is, de az az idő már lejárt és helyét átvette az információtechnológia háborúja, amely még mindig az Élet ellen tör.

Ez a mostani COVID hisztéria is előre prognosztizálható volt, hiszen a rendszer meghatározott menetrenddel működik. Az ütemezésből eredően egy bizonyos szakrális szinten mindenki ismeri a játszma végét, sőt azt is lehet tudni, hogy miképpen lehet véget vetni a korszak lecsengő agóniájának, ami a veszteségeket túl nagyra srófolná. Szóval a múlt ugyan még látszik, de már vége, az új viszont még csak sejlik, de még tisztán nem látszik. Itt ezen a ponton nagyon sürgető a beavatkozás, és ezt az agóniát meg kell szüntetni, méghozzá a kialakult helyzetre való tekintettel haladéktalanul és hangsúlyozottan, bármilyen eszközzel!

A világ egyáltalán nem úgy működik, ahogy önök tanulták az iskolában vagy a templomokban, de még csak úgy sem, ahogy azt a spirituális megmondók tanítják. Az emberek annyit tudnak a világból, amennyit hagytak megismerni a számukra, beleértve azt is, amely tudásokat ún. titkos tanításokból vagy szamiszdatból merítették.

A tudomány és a médiumok csak a fapados verziót adják közre. Mindegy merre megy a kereső, mindenhol van egy fal, egy gát, amin képtelenség túljutni. Ez a gát a bebetonozott ősi családi vérvonalakon keresztül annyira beépült az egyetemes kultúrába, hogy csak egészen kivételes esetekben lehetséges a rálátás a mélység működéseire.

Viszont ezeknek a családoknak az elmúlt évtizedekben nagyon nagy problémáik támadtak és rettegtek a 2012-tes évtől, hiszen ők is tisztában voltak az ősi (több ezer éves) próféciákkal, miszerint a „tűz korában az asszony fogságba esik, a gonoszt már senki nem tartja féken”, melynek következtében az egyetemes Élet veszélybe kerül, de az Istenanya nem hagyja elveszni az életet és a világot, ezért beavatkozik és felszámolja a tűz korának tobzódását és rendet, egyszerűséget és békességet hoz a világba.

S ezt úgy teszi meg, hogy elsöpri a múlt porát és letisztítja az ősi oltárt. Vagyis  kiválasztott leányán keresztül visszatér az Istenanya és ettől kezdve új világ, a Szent Szellem Kora veszi kezdetét. Értelemszerűen ez a helyzet mindent megváltoztat és a családoknak van okuk az aggodalomra. Semmitől nem rettegnek annyira, mint hogy a szent nőiség magára ébred, mert óhatatlanul elsöpri azt hazugság áradatot, amely az évezredek nyomorát okozta.

A történettel a kommersz történelem és vallás is számtalan verzióban foglalkozik.

Ilyen értelemben 2012-ben számukra tényleg elérkezett a világvége, hiszen 2012. december 21-én az esti órákban sor került a szakrális világ elmúlt több ezer éves történelmének legnagyobb fordulópontjára, amikor is az ősi REND felszentelte, felkente a világ királynőjét és innentől elindult a gyökeres változás.

Energetikai értelemben azt jelentette, hogy a szakrális Világkirálynő megjelentével elindult az energiák kiegyenlítődése, ami merőben megváltoztatta a helyzetet, hiszen a feminin erők hosszú idő veszteglése után ismét kezükbe vették a jövő alakítását.

Így 2012. december 21-től, 2021. szeptember 11-ig a szakrális világot mindkét erő uralta, amely akármeddig békességben is mehetett volna. Mivel a maszkulin energiák nyílt háborút indítottak egyrészt a szent nőiség további leigázására, valamint az Egyetemes Élet ellen, így egy nem nyilvános, majd két nyílt figyelmeztetést követően 2021. szeptember 12-én megtörtént a Világkirály hatalomfosztása.

Közérthetően úgy mondható el, hogy aki a működő mátrixok mesterkódjának tudója, törölte a hozzáférési kódokat, így aki eddig világügyelőként látta és befolyásolhatta a jövőt, már nem fér hozzá.

(Közbevetőleg: A mátrixok mindig is voltak és vannak. Ahogy a kultuszfilmben is jogosan elhangzik a logikus kérdést: nem tudtak róla, vagy eltitkolták? – de természetesen nem pont úgy létezik és működik, ahogy erről a film beszámol.)

A hatalomfosztással egyidejűleg útjára indult a mentőöv akció és egy teljesen Új életet támogató MÁTRIX lett aktiválva KALEIDOSZKÓP néven. Azért kapta ezt a nevet, mert ez még csak egy úgynevezett átmeneti, aktiváló MÁTRIX és benne lett hagyva néhány nyitott ajtó, amely kimenetektől függően élesedik a jövő  állandó mátrixa, amely az elkövetkező évezredeket meghatározza.

A KALEIDOSZKÓP az elkövetkező egy évben teljesen átkonvertálja a jelenlegi összes kesze-kusza mátrixokat és a nyitott kijáratok végett élesedik az a verzió, amely híven tükrözi az emberiség érdemeit és akaratát.

Felfoghatjuk úgy is, hogy az Isten Anya, aki visszavette hatalmát, dob egy évre utolsó próbatételként mentőövet az emberiségnek, hogy megmutathassák, hogy milyen értékeket tartanak fontosnak, és mennyit hajlandóak ezért tenni.

S ha az emberek egy szívvel és lélekkel összefognak és a morális felemelkedés és az avulhatatlan értékek felé nyúlnak, akkor az emberiség arra érdemes része számára egy csodálatos világ köszönt be.

Tehát az elkövetkező egy évben eldől, hogy az emberiség méltó-e egy jobb életre, és vagy rendet tesz a saját világában, vagy az isten Anya tesz rendet. Ez mostantól ilyen szintre egyszerűsödött.

Mindegy, hogy ki, mit gondol erről az egész történetről, mert egyetlen emberi vélemény sem változtat semmin. Amivel változtathatni lehet a jövőn, azok az előremutató tettek, az egységben és a szeretetben való összefonódás. A KALEIDOSZKÓP  az igazságra, az igazakra és a jóságra van hangolva. A hamisak, önzők, tunyák és  álszentségeskedők nem fognak jól járni, de ugyan miért is kellene?

Másrészt nem véleményezés végett tájékoztatjuk az embereket, hanem azért, hogy értsék, hogy miben vannak, és mielőbb bele tudjanak állni, hogy rá tudjanak hangolódni és együtt mozduljanak. Mert már csak ez az egy mentőövük maradt és hiába várják a régi sablonok szerinti csodákat, azok elillantak a régi mátrixokkal együtt.

Minden nappal szűkül a terük és az emberiségnek minden nappal tágul a lehetősége egy boldog életre, de csak azoknak akik tesznek érte! Ma még, – ha gyorsan cselekszenek – sokak számára perspektíva de minél jobban halogatják a cselekvést, annál jobban beleragadnak a régi mátrixok agóniájába, ami akár tömegeket is magával ránthat. Csak egységben tudnak megkapaszkodni. A haladéktalan nagytakarítás megsokszorozza a túlélők számát. S tudniuk kell, hogy a régi mátrix pusztító rendszerét álságos, hamis jogalkotáson, a visszaélésszerű joggyakorláson és a médián keresztül működtetik és erősítik, kihasználva, az Önöket is működtető természeti törvényszerűségeket.

A világ működésének megértése érdekében fontos elmondani, hogy van egy nem látható immateriális vagy szakrális és egy látható materiális arculata, azaz különféle megjelenülései. Vagyis minden, amit látunk, tapasztalunk az csak a megnyilvánulása valaminek, ami a szellemi, szakrális világból jött. Nagyjából úgy, ahogy egy televízió esetében. Adott egy készülék, amelynek alapjai az immateriális világból származnak, hiszen kigondolták, megtervezték. Megálmodták hozzá a legyártandó alkatrészeket és ezek a tervek is a szakrális világból érkeztek. Aztán az elkészült alkatrészekből összerakták a tervek szerint, de ahhoz hogy működjön is még mindig rengeteg szellemi tartalom kellett, ami mind-mind az immateriális, vagyis szakrális világ terméke. S amikor minden együtt áll, van áram, van szolgáltató, van műsorszóró és műsorgyártók is, akkor kezd élvezhetővé válni a dolog az Ön számára. Ön viszont – ritka esetektől eltekintve – semmit nem tud arról, hogy milyen és mennyi tevékenység előzte meg azt, hogy Ön egyik csatornáról a másikra kapcsolhasson.

Nos az  Élet is ilyen.

Van egy egészen mély immateriális, azaz szakrális szellemi része, amelyet isteninek szoktak nevezni és úgy beszélnek róla, hogy a Teremtő ezt vagy azt akarta. Igen van egy végső forrás, de az teljesen más, és másképp működik, mint ahogy vallási vagy spirituális szinteken fantáziálnak róla. Irdatlan mennyiségű ostobaságot hordtak össze vallási és ezoterikus iratokban. Ha azokat a mondatokat egybeírnánk lehet, hogy a naprendszerből is kijutnánk általa.

Kétségtelen, hogy rengeteg avulhatatlan érték és bölcsesség is leírásra került, de a végső következtetések rendületlenül hamisak, hiszen a hamis magból sohasem teremhet igaz gyümölcs!

Tudjuk, hogy ilyesmit hallani lesújtó és azonnal bekapcsol az emberekben az ellenkezés és beindul a logikai láncolat és a cáfolatok.

Amennyiben Ön értelmes embernek vallja magát, akkor fel kell tennie azt a kérdést is, hogy vajon mindezt miért mondjuk?

Nos azért, mert mindaz, amit ma az emberi kultúra ebben a vonatkozásban képvisel, az az elmúlt 9000, de inkább 6000 év szellemi tákolmánya és ahhoz, hogy az áhított új világ beköszönthessen és a váltás valóban megtörténhessen, valódi és gyökeres szemléletváltásra van szükség. Józanságra, tisztánlátásra. Nem vallásokra, nem spirituális hamukázásokra, hanem józan észre! A vallási vezetők mind eladták a lelküket és nem csak a sajátjukat, de az önökét is!

Meg kell érteniük, hogy a rendszer attól működik úgy ahogy, – gondoljon a televíziós példára –   mert valakik, akiket meg is neveztünk, megtervezték a közgondolkodás tartalmát és a világfelfogást. Legyártották Önöknek a mátrixokat. Szerencsére nem egyet és nem egységeset.

A kultúrák nem maguktól olyanok, amilyenek. Ilyenné lettek alakítva felsőbb szellemi szinteken és elhitettek az emberekkel olyasmiket, amik a valóságban sohasem léteztek.

Amiket itt most közlünk önökkel a túlélésüket szolgálják, mert csak akkor lesz esélye az emberiségnek túlélni az előttünk álló időszakot, ha képes eldobni a múlt elavult kacatjait. Méghozzá minden vonatkozásban. Szellemi értelemben is!

Mi azért vagyunk, az a dolgunk, hogy felkészítsük az embereket az átállásra. Ne áltassák magukat, hogy visszatér a régi világ! Nem!

A családok és a nagyfiúk eldöntötték, hogy borítanak és most még utoljára véghez viszik a nagy aratást. S amíg önök a pandémián és bármin egymásnak feszülnek, ők azon mesterkednek, miként tudnák mégiscsak megtartani és egy cégbe olvasztani ezt a világot, és ha ez nem sikerül, már az sem érdekli őket, hogyha egyáltalán nem marad-e túlélő!

El sem tudják képzelni hány asztrológus, matematikus és szuperszámítógép számolta éveken át a jövő kimeneti valószínűségekeit! ..és nem tudtak számukra megnyugtató válaszokat adni.

Értik? Ők már agonizálnak és sarokba szorított kutyák módjára viselkednek, mert tudják, hogy lejárt az idejük és ha nincsenek résen, ez az agónia elviszi az emberiség 80%-át!

Nézzék meg, minden országban söprik ki a közösségi kasszákat! Mindenhol épülnek a nyílt diktatúrák, mert már más esélyt nem látnak a hatalmuk fenntartásához.

Magyarországon is ömlik a pénz mindenfelé, és megy a propaganda, de az emberi élet, a jövő számít a legkevésbé. Másképp nem kellenének katonák a kórházakba és nem akadozna a betegellátás.

Tudják, ők nagyon bíznak az emberek tudatlanságában, a hiszékenységükben, az államba vetett feltétlen bizalmukban, hiszen az emberek bármily műveltek is, mégis tudatlanok, mert erre kondicionálták őket. Ők, a nagyfiúk  pontosan tudják, hogy az emberek mennyire megvezethetők, hiszen évezredek óta szinte ugyanazokat a recepteket alkalmazzák. Megosztás, megfélemlítés, az életfeltételek korlátozása, az információk szűrése, dezinformálás, eszmék és ellen-eszmék gyártása és terjesztése. Minden korban kicsit másképp, de évezredek óta ugyanazt csinálják. Önök pedig mindig is bekapták a horgot és azon vitatkoznak melyik isten az igaz, melyik erősebb, és pártoskodnak, torzsalkodnak lényegtelen és ostoba dolgokon ahelyett, hogy józanul gondolkodnának, és összehangoltan kiállnának az igaz dolgok mellett!

…de az emberek általában nem állnak ki egységesen az igazság mellett,  – és vajon miért nem?

S mivel a nagyfiúk tudják, hogy lejárt az idejük, és azt is, hogy a fehér nő, a fehér ember az egyedüli ütőképes ellensége, így kidolgoztak egy tervet, és láss csodát, egyedül a fehérek lakta területeken hatalmas mérvű az átoltottság. Afrika nem számít a maga népességrobbanásával, hiszen őket fel lehet tőkésíteni és jámbor jó fogyasztókká tenni, hogy működjön tovább a szivattyú. Csak a  az a sok akadékoskodó és tőkeerős fehér népség ne legyen!

Az ősi családok tartják a kezüket a világ ellátó ütőerein és tudniuk kell, hogy ezek nem zsidók, nem kazárok. Legfeljebb kohenek, azaz nem zsidók és egyre inkább kezd derengni a magukat zsidónak vallók számára, hogy már nincs rájuk szüksége a nagyfiúknak és leáldozóban van a zsidó brand kiválasztotti státusza is. Sokan látják már, hogy rossz urat szolgáltak, ugyanakkor nem látják a kiutat, de az egyre világosabb számukra is, hogy az ő életük ugyanúgy kockán forog mint bárki másé.

Már sokan látják, hogy egyszerű döntés szintjére redukálódik az a sok-sok szemléleti különbözőség: túlélni vagy eltávozni.

Az emberiség most óriási próbatétel előtt áll, és mindenképpen el kell tűnniük az eszmei háborúskodásoknak, és egyedül az emberség és az összefogás fog segíteni.

Ez a plandémia vagy felébreszti az emberiséget, és emberiességet vagy elpusztul az emberiség minőséget hordozó óriási hányada.

Ne gondolják, hogy úgy fog minden történni, ahogy azt a nagyfiúk megálmodták. Nagyon nem!

A Törvény vagy ítélet c. videóban elmondtuk, hogy ha … akkor változatos módon fogja egymást kiírtani az ember és a természet.

Ami egybevág azzal, amit a KALEIDOSZKÓP kapcsán említettünk. Tehát az emberiség kap egy évet arra, hogy emberi szinten nagytakarítást végezzen. Világszinten kicsit több mint félmillió embert kell kiszedniük a rendszerből és akkor könnyűszerrel végigvihető a nagytakarítás. Mivel a tobzódó maszkulin energiákat kell rendezni így ez a férfiak dolga. S ha a leszerelt kommandósok, légiósok, jól kiképzett férfiak, besokallt rendőrök és katonák a nagytakarítás zászlaja alatt összegyűlnek, 1-2 hónap alatt le tudják a problémákat. Ám nem elegendő ártalmatlanítani a probléma gócokat, hanem nagyon sok bizonyítékot is be kell gyűjteniük ahhoz, hogy a közvélemény számára is világossá váljék mi történt., és nem utolsó sorban adott helyzetben amnesztiában részesülhessenek a váltást követően.

Nagyjából 12600 emberre jut egy fő bajkeverő, (tízmilliónként 793) vagyis az emberiség kicsit több mint egy tízezrede felelős a bajokért. A nagytakarításhoz ennek a létszámnak a sokszorosa adott a jól képzett személyekből, akiknek nagyon tele a hócipőjük, és nincs is más esélyük, minthogy elinduljanak.

Jó hír, hogy nagyrészt éppen ők őrzik a nagyfiúkat, és ha ők is feleszmélnek és rájönnek, hogy gyakorlatilag a saját rabtartóikat védelmezik a saját életükkel, jólétükkel és a családjaik emberhez méltó életével szemben, akkor ez a kör nagyon gyorsan lefut.

A KALEIDOSZKÓP órája ketyeg és ha az emberiség nem tesz rendet a saját háza táján, és nem tér vissza a normalitáshoz, – és ehhez egyébként minden feltétel biztosított – akkor jövő szeptember 11-ével útjára indul a végleges mátrix, amiben  TeIA tesz rendet és elpusztítja a férgeket, és csak nagyon kevesek, de az igazak fognak élve maradni. Olyanok, akik a nagy nehézségekben is emberséggel kitartanak az életért.

Predesztináltan lesz aranykor.  Csak nem mindenki fog célba érni.

Nagyon féltjük Önöket és az egész emberiséget, és azon vagyunk, hogy képesek legyenek kilábalni ebből a fertelmes mocsokból, amit legyártottak Önöknek!

Szeretjük Önöket és hiszünk Önökben, mert tudjuk, hogy nem az az emberi természet, amelyet mostanság megvalósítanak és vannak fantasztikus képességeik, amiket kibontakoztathatnának.

Az immateriális világ működésével összhangban az anyagi világ oldaláról is haladnia kellett a régi rend lebontását követő alternatíva kiépüléséhez.

Ezért az anyagvilág szintjein is létrehoztunk lszámos dolgot, hogy amikor elérkezik az idő, legyen az arra érdemeseknek alternatívájuk, mert hamarosan eldurvulhatnak a dolgok, de hogy mennyire, az azon fog múlni, hogy mennyire értik meg az üzeneteinket!

Tehát előre dolgoztunk és minden szükséges lépést megtettünk a maga idejében, hogy lóhosszal a nagyfiúk előtt járjunk.

A főbb történések a következők voltak:

2012-ben megalapítottuk a szakrális világalkotmánynak megfelelően a Szakrális Magyarország nevű államot, amely az alapításától számított 9. évben bárkává válik a megmentésre érdemesek számára.

2015-ben a Földanyával energetikai szövetséget kötöttünk.

2016-ban nyilvánosan bejelentettük igényünket a Kárpát medencére, az ősi ígérvény alapján.

2017-től kiadtuk a Sacra Hungarorum könyveket.

2018-tól helyreállítottuk az ősi szertartásrendet és lépéseket tettünk a szakrális rend helyreállítására.

2019-ben szerveztünk nemzetépítő fórumokat, oktatásokat, felkészítő táborokat.

2020. június 1-jén kihirdetésre került az új Élet Törvény, azaz az Egyetemes Szent Szellem Élet Kánonja. Innentől számíthatjuk az aranykort, és ezzel hivatalosan, nemzetközileg is jelentettük létünket és az irányelveket. Az Élet Kánon lesz az Önök fáklyája, amivel elől mehetnek és világíthatnak más népeknek is.

2020. június 7-én elpusztítottuk a szellemi világ mételyezőjét, a Sátánt, így már csak a kifutó projektjeivel lesz dolguk. Innentől már csak az emberi gonoszságot kell legyőzniük.

2021. június 1-jén elvégeztük a magyar nemzet karmaoldását, amely elindította a magyarság magára ébredését, és a mozgolódást.

2021. augusztus 15-én felszenteltük a Békesség Asztalát, amelynek az lesz a feladata, hogy megteremtse a közös nevezőt.

2021. szeptember 11-én hatalom-fosztottuk a világ királyát, így már nincs semmiféle hatása a működő mátrixokra.

2021. szeptember 12-én az irányelveink alapján készült Új Mátrix aktiválva lett és három nap alatt átvette a bolygó feletti irányítást.

Fentieken kívül sok más előkészület is megtörtént és együtt áll ahhoz, hogy a magyar nemzet és Önöket követően az összes nép és nemzet egy emberként elindulhasson egy az emberiséghez valóban méltó jövő irányába.

Mi minden módon segítjük a folyamatot és építőleg lépünk fel. Azonban ahhoz, hogy a KALEIDOSZKÓP határideje lejártakor melyik kimeneten indul a véglegesítés, abban az emberek akaratának is van szerepe.

Csak olyan emberiség alkalmas a megmentésre, amelyik élni tud a mentőöv nyújtotta lehetőségekkel.

A hitványak és a hitványságok ideje lejárt.

Minőségi ugrást kell megtenni, új narratívával de nem elszakadva a múlt avulhatatlan értékeitől. Vissza kell hozni a mindennapokba azokat a felülírhatatlan szakrális lételveket, amelyek szavatolják a normalitást, a biztonságot és kiterjesztik a személyes szabadságot és vele párhuzamban a személyes felelősséget is. Boldogulni csak békességben lehet.

Mindegy, hogy kinek mi a véleménye az elhangzottakról, mert a KALEIDOSZKÓP úgy lett megalkotva, hogy kizárólag az olyan véleményeket veszi figyelembe, ahol a kimondott szó, a vélemény és a tett összhangban van.

Vége az altatás időszakának és már csak az olyanok érvényesülhetnek, akik határozottan elindulnak a szándékaik irányába.

Tehát adott feltételrendszer mentén van beleszólásuk a jövő kialakításába, mert bizonyos helyeken nem a predesztinált jövőt ültettük a programba, hiszen nem hagyhattuk, hogy a csodaváró semmittevők súlyozása megegyezzen a cselekvő szeretet működtetőinek értékelésével.

Tehát a hangemberek, véleményvezérek, hamis próféták, okoskodók ideje leáldozóban van. Az új mátrix tettek hiányában már nem veszi figyelembe önmagában a szavakat, sőt a vágyakat se!

Néhány szót kell ejtenünk a  Szakrális Magyarországról, amely sokak szerint annyira tökéletes és idealisztikus, hogy nem valósítható meg.

Mi pedig a következőt mondjuk: Eddig nem, de most már megvalósítható, ha Önök is akarják. Megvalósítható, ha hajlandóak együttműködően és egységben a nemes célért együtt mozdulni.

Sokan készülődnek sokféle megvalósítási tervvel és még nem vitatjuk, elméletben számos megvalósulási alternatíva lehetséges, de ezek közül egyedül a Szakrális Magyarország projekt  vihető végig… és ennek egészen banális okai vannak.

Felsorolunk néhányat:

  1. Kész van, és a szellemi világgal egységben, harmóniában áll. Minden vonatkozásban összhangban áll az univerzum egyetemes törvényeivel.
  2. 9 évet vártunk, hogy végre valaki lépjen elő valamilyen értelmes, működtethető alternatívával.
  3. Tehát személyi vonatkozásban kifejezetten problémás egy új projekt összerakása, mert nincs olyan tiszta lelkű és széles spektrumú, az élet mélyrétegeit is ismerő tudás birtokában levő személy, aki a legfőbb jó érdekében az életét is odaáldozva képes lenne egy új, és komplex rendszert hosszú távon működőképessé tenni. Ha lenne, már ismernénk, évtizedek óta keressük.
  4. Amennyiben az újonnan kialakítandó alternatíva rendszere nincs összhangban az univerzum egyetemes törvényeivel, akkor hibásan fog működni és élet ellenes lesz.
  5. Arra már nincs idő és mód, hogy kísérletezzünk, mert közben lenullázódik a kultúra fennmaradásra érdemes része.
  6. A politika és az egóharcok szüleményeiként létrehívható társadalmi rendszerek nem hozhatnak életképes megoldást.
  7. A KALEIDOSZKÓP aktiválva lett, és annak egyik alkotóeleme a már létrehozott államrendszer. Vagyis most már nem maradt másik, a szellemi világgal összhangban reálisan működtethető út. Aki bújt, aki nem…

Amennyiben Önök továbbra is beállnak a bármelyik pecsenyesütögető mögé, lelkük rajta!

Ám amennyiben úgy szeretnének élni, ahogy arról mindig is álmodtak, akkor most itt az a nagy vissza nem térő pillanat, amikor a néplélekben egybe forrva, az Életért, a jövőért, a békességért el lehet indulni együtt.

Nem kell mást tenni, mint elolvasni az Szakrális Magyarország alkotmányát és ha szeretne a szerint élni – és nem rugózhat senki egyes mondatokon, mert soha nem lesz semmi olyan, ami pont az Ön elképzelésit tükrözi, viszont elég jó, ahhoz, hogy egy boldog, elégedett életet élhessen,  – akkor kérje állampolgári felvételét a sacrahungarorum.com honlapon közölt emailcímek egyikén, vagy mozgó standjainkon iratkozzon fel!

Szeretnénk jelezni, hogy ezzel átmenetileg kettős állampolgárrá válik.

Országunk ereje és cselekvőképessége népességünk számán és erején fog múlni.

S most szeretnénk áttérni az új mátrix egy  nyitott területére:

A KALEIDOSZKÓP úgy készült el, hogy kiküszöbölje a magánönzést és az agressziót. Ezért azok, akik önzőek, agressziót fejtenek ki és brutálisan támadják az igazakat és az igazságot, azoknak nem lesz helyük a KALEIDOSZKÓP-ban. Vagyis a mátrix minden szempontból segíti Önöket a szabadságharcukban, de hangsúlyozottan meg kell mutatniuk a szellemi világnak a szándékaikat, ahhoz, hogy segítőjükké váljék.

Azok érvényesülnek az Új Mátrixban, akik cselekszenek. Tehát olyan már nem lesz, hogy vágyom valamire, elveszem vagy csak kérem az univerzumot, hogy teljesítse. Az élősködők, álmodozók, meditálók, imádkozók nagy bajban lesznek, éhen fognak halni, mivel az új mátrixok azt díjazza vagyis az olyanok fognak érvényre jutni, akik nagyon vágynak valamire és elmozdulnak a kívánt irányba. Amennyiben az elképzeléseik világosak, józanok, közösségiek, lehetőleg együttműködésen alapszanak és elmozdulnak a célok felé, a cél nemes irányultságától függően kerül honorálásra. Amíg nem világos a terv, a pontos cél, addig várakozó állásponton van és csak utána mozdul a megfelelő irányba.

Tehát a KALEIDOSZKÓP merőben másfajta gondolkodásmódot igényel, társadalmi szinten is. Ha túl sokféle az input, akkor várakozik és ez alatt jó esetben semmi nem történik, vagy degradáció zajlik. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a sok pártocska, a sokféle kezdeményezés csak a bajt tetézi. Amint elkezdenek az emberek közös nevezőre jutni, mert pl. hajlandóak leülni a Békesség Asztalához, és a legkülönbözőbb társadalmi csoportok kidolgozzák a közösen elfogadható jövőképüket, akkor elkezd működni a KALEIDOSZKÓP díjazási mechanizmusa, és szépen kialakulnak a dolgok.

Lehetett volna diktatórikusabbra tervezni, amely kizárja az emberi döntéseket, de az nem tükrözné a primer mátrix tervezőjének akaratát. Márpedig Őtökéletességével nem óhajtunk bajszot akasztani, mert abból még jó nem született!

A diktatórikus, predesztinált jövőt felépítő mátrixok éppen az emberek döntési szabadságát vették el, és pont ettől váltak az emberek végtelenül frusztrálttá. A KALEIDOSZKÓP  a cselekvő szeretetet imádja és honrálja. S ebbe beleértendő az Élet védelmezése, az ősi jog és igazság védelmezése, a jóság bármilyen kinyilvánított megjelenülése, a segítőkészség, a bántalmazás elleni fellépések, az agresszió leszerelése. Ezek mind-mind a cselekvő szeretet megnyilvánulásai.

A KALEIDOSZKÓP Élet és harmónia központú. Ezért minden olyan kifejezetten cselekvésen alapuló működést támogat, amely a harmóniát segíti elő és nem támogatja, amely ez ellen dolgozik.

Így még azok a kommandósok és leszerelt légiósok is a harmóniáért tesznek, akik le fogják vadászni a mostani vérszívókat. Mert le fogják vadászni, hiszen ez is benne van a mátrixban!  Sőt, minél előbb teszik, annál kisebb lesz a járulékos veszteség.

Őket pl. kifejezetten jutalmazza a mátrix, mert a katonák dolga a békesség és harmónia védelme.

Az igazságon alapuló  honvédő vagy védelmező agressziót és az éberséget is honorálja.

Fentiek értelmében úgy véljük, hogy nem hagytunk kétséget afelől, hogy egy merőben új világ előtt áll az emberiség. S hogy ezt miképpen fogja meglépni, az nagymértékben Önökön magyar embereken fog múlni, tekintve, hogy elsőként önök kapják meg az útmutatókat és a segédleteket.

Az elkövetkezőkben nem segít az okoskodás és elveszíti értékét az a sok-sok  megszerzett, de hamis   alapokon nyugvó számos filozófiai tantétel és tudományos tézis is.

A nagyfiúk elképzelték a nagy reset-et és nagy elánnal beleindultak. Csak egyvalamivel nem számoltak: hogy a jövő új Mátrixát nem ők írták, nem ők tervezték.

Akik velünk tartottak, jó ideje tapasztalják, hogy mindig lóhosszal előttük jártunk, és 2021. szeptember 12-én megnyomtuk a gombot, útjára indítottuk a KALEIDOSZKÓP útján a Great Reset programját…

2017-ben a Sacra Hungarorumban elmondtuk, hogy meg fog valósulni a korok új rendje, csak megálmodóik rémálmaként fog végbemenni.

A régi rendszer óriási élet áldozattal nagyon sokáig működött, de már vége, és most meg kell tanulni az új élet új szabályait! Nem kell aggódniuk, minden igaz ember számára egyszerű lesz!

A többi meg nem számít, mert ez a föld az igazaké lesz!

Sok a teendő, nagy kihívások előtt áll az emberiség, és ne feledjék az ÚJ MÁTRIX szereti és honorálja az aktivitást!

Nos emberek, kis emberek, átlag emberek, ennél nagyobb lehetőséget az évezredek folyamán soha nem kaptak és ha teljes erővel beleállnak a változtatásba, akkor a népnyomorgató, szipolyozó rendszernek pillanatokon belül nyugodtan mondhatjuk magyarosan, hogy a nagy resetelés helyett egyszerűen reszeltek!

Adott a lehetőség egy totális és igazán frappáns, elegáns győzelemre!

Áldás az igaz úton járókra!

JELENTKEZZEN MIELŐBB A SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁG ÁLLAMPOLGÁRAI KÖZÉ!

sacrahungarorum@gmail.com

ertekorzokozosseg@gmail.com

info.noiosszefogas@gmail.com

Ajánlott cikkek

1 167 Hozzászólás

  1. I am no longer certain the place you are getting your information, however
    great topic. I must spend a while finding out more or working out
    more. Thank you for excellent info I was in search of
    this information for my mission. fast burn extreme

  2. Hi there! I’m at work surfing around your blog from my new apple iphone! Just wanted to say I love reading through your blog and look forward to all your posts! Keep up the excellent work!|

  3. Link exchange is nothing else except it is just placing the
    other person’s web site link on your page at appropriate place and other person will also do
    similar for you.

  4. Quality content is the key to interest the users to go to
    see the web page, that’s what this website is providing.

  5. Definitely imagine that that you stated. Your favorite justification appeared to be at the web the easiest thing to take into account of.
    I say to you, I definitely get annoyed whilst people consider concerns that they
    plainly don’t know about. You managed to hit the nail upon the highest as smartly as outlined out the whole
    thing with no need side effect , people can take a signal.
    Will probably be back to get more. Thank you

  6. I do consider all the concepts you’ve presented to your post.

    They’re very convincing and can certainly work.
    Nonetheless, the posts are very brief for novices.
    May just you please extend them a bit from subsequent time?
    Thank you for the post.

  7. Hi everybody, here every person is sharing such know-how, so it’s nice
    to read this webpage, and I used to visit this web site everyday.

  8. This is very interesting, You are a very skilled blogger.
    I’ve joined your rss feed and look forward to seeking more of your wonderful
    post. Also, I have shared your site in my social networks!

  9. hey there and thank you for your information – I have
    definitely picked up anything new from right here.
    I did however expertise several technical points using this site,
    as I experienced to reload the site a lot of times
    previous to I could get it to load properly. I had been wondering
    if your web host is OK? Not that I am complaining, but sluggish loading instances times
    will sometimes affect your placement in google and can damage your high-quality score if ads
    and marketing with Adwords. Anyway I’m adding this RSS to my e-mail
    and could look out for a lot more of your respective
    exciting content. Ensure that you update this again very soon.

  10. Hurrah, that’s what I was searching for, what a data! existing here at this webpage, thanks admin of this web site.

  11. Howdy just wanted to give you a quick heads up and let you know a few of the pictures aren’t loading correctly.
    I’m not sure why but I think its a linking issue. I’ve tried
    it in two different browsers and both show the same outcome.

  12. I every time spent my half an hour to read this website’s articles or reviews daily along with a cup of coffee.

  13. Wow, awesome blog structure! How long have you ever been running a blog for?
    you make blogging look easy. The overall glance of your website is great, as
    neatly as the content!

  14. This piece of writing is actually a nice one
    it helps new net users, who are wishing in favor of blogging.

  15. Hey I know this is off topic but I was wondering if you
    knew of any widgets I could add to my blog that automatically
    tweet my newest twitter updates. I’ve been looking for a plug-in like this
    for quite some time and was hoping maybe you would have some experience with something like this.
    Please let me know if you run into anything. I truly enjoy reading your blog
    and I look forward to your new updates.

  16. all the time i used to read smaller content which also clear their motive, and that is
    also happening with this post which I am reading at this place.

  17. I was recommended this blog by my cousin. I’m not sure whether this post is written by him
    as nobody else know such detailed about
    my trouble. You’re incredible! Thanks!

  18. Hey! I’m at work browsing your blog from my new iphone! Just wanted to say I love reading your blog and look forward to
    all your posts! Carry on the outstanding work!

  19. Hello to every single one, it’s genuinely a fastidious for me to visit this web site, it includes valuable
    Information.

  20. Excellent post. I was checking continuously this weblog and I’m impressed!

    Extremely helpful info particularly the ultimate phase 🙂 I maintain such information much.
    I used to be seeking this certain info for a long time.
    Thank you and best of luck.

  21. Wow, incredible blog structure! How lengthy have you ever been blogging for?
    you make running a blog look easy. The full glance of your site is great, as smartly as the content!

  22. Hey I know this is off topic but I was wondering if you knew of any widgets
    I could add to my blog that automatically tweet my newest twitter updates.
    I’ve been looking for a plug-in like this for quite some time and
    was hoping maybe you would have some experience with something like
    this. Please let me know if you run into anything.
    I truly enjoy reading your blog and I look forward to your
    new updates.

  23. Simply desire to say your article is as astonishing.

    The clearness on your put up is simply cool and i could think you are
    an expert in this subject. Well along with
    your permission allow me to seize your RSS feed to stay up to date with
    forthcoming post. Thank you 1,000,000 and
    please continue the gratifying work.

  24. you’re actually a just right webmaster. The website loading speed is incredible.
    It sort of feels that you are doing any unique trick.
    In addition, The contents are masterwork. you’ve performed a wonderful task in this
    topic!

  25. It’s a pity you don’t have a donate button! I’d
    without a doubt donate to this brilliant blog!
    I guess for now i’ll settle for bookmarking and adding your RSS feed to
    my Google account. I look forward to brand new updates and will share this blog with my Facebook group.
    Talk soon!

  26. What i do not realize is in truth how you are now not actually
    much more well-preferred than you may be now. You are very intelligent.
    You realize therefore significantly when it comes to this matter,
    produced me in my opinion imagine it from a
    lot of varied angles. Its like women and men are not involved until it’s something
    to do with Woman gaga! Your personal stuffs
    nice. At all times care for it up!

  27. I believe that is one of the most significant info for me.
    And i am glad reading your article. But want to statement on some
    general things, The web site style is wonderful,
    the articles is actually excellent : D. Excellent activity, cheers

  28. Good day! This is my first comment here so I just
    wanted to give a quick shout out and tell you I genuinely enjoy reading your articles.

    Can you recommend any other blogs/websites/forums that cover the same topics?
    Appreciate it!

  29. I know this website gives quality depending articles and other material,
    is there any other site which presents these kinds of data in quality?

  30. When some one searches for his essential thing, so he/she wants to be available that
    in detail, thus that thing is maintained over here.

  31. Wonderful post however , I was wondering if you could
    write a litte more on this topic? I’d be very grateful if you could
    elaborate a little bit further. Thank you!

  32. I know this if off topic but I’m looking into
    starting my own weblog and was curious what all
    is required to get set up? I’m assuming having a blog like yours would cost a pretty penny?
    I’m not very web smart so I’m not 100% positive.
    Any recommendations or advice would be greatly appreciated.
    Kudos

  33. Hi, I do think this is a great site. I stumbledupon it 😉 I may revisit yet again since i have book-marked it.
    Money and freedom is the greatest way to change, may you be rich
    and continue to help others.

  34. Its like you read my mind! You appear to know so much
    about this, like you wrote the book in it or something. I think that you can do with a
    few pics to drive the message home a little bit,
    but other than that, this is magnificent blog. A fantastic read.
    I will certainly be back.

  35. This is very interesting, You are a very skilled blogger.
    I have joined your feed and look forward to seeking more
    of your fantastic post. Also, I’ve shared your site in my social
    networks!

  36. My developer is trying to convince me to move to .net from PHP.
    I have always disliked the idea because of the costs. But he’s tryiong
    none the less. I’ve been using WordPress on various websites for about a
    year and am nervous about switching to another platform.
    I have heard great things about blogengine.net. Is there a way
    I can import all my wordpress posts into it?
    Any kind of help would be really appreciated!

  37. Fantastic items from you, man. I have take note your stuff prior to and you’re just extremely magnificent.

    I actually like what you’ve received right here, really like what you are saying and the way in which through which you assert it.
    You make it entertaining and you continue to care for
    to stay it wise. I can’t wait to learn much more from you.

    That is actually a wonderful site.

  38. I think the admin of this web site is actually working hard in favor of his
    site, since here every material is quality based information.

  39. I like the helpful info you provide in your articles.
    I will bookmark your blog and check again here regularly.
    I’m quite sure I’ll learn lots of new stuff right here!
    Good luck for the next!

  40. What’s up to all, how is all, I think every one is getting
    more from this web site, and your views are pleasant in support of new users.

  41. Hi, I log on to your blogs like every week. Your writing style is awesome, keep doing
    what you’re doing!

  42. Link exchange is nothing else however it is only placing the other person’s webpage link on your page at suitable place and other person will also do similar in support of you.

  43. Hi! I know this is somewhat off topic but I was wondering if you knew where I could locate a captcha plugin for my comment
    form? I’m using the same blog platform as yours and I’m having problems
    finding one? Thanks a lot!

  44. Spot on with this write-up, I really believe that
    this website needs far more attention. I’ll probably be back again to see more, thanks for
    the advice!

  45. We absolutely love your blog and find most of your post’s to be just what I’m looking for.
    can you offer guest writers to write content for yourself?

    I wouldn’t mind creating a post or elaborating
    on some of the subjects you write about here. Again, awesome
    blog!

  46. Thanks for sharing your thoughts. I truly appreciate your
    efforts and I will be waiting for your further post thank you
    once again.

  47. Thanks for another fantastic post. The place else may
    anyone get that kind of info in such an ideal approach of writing?
    I have a presentation subsequent week, and I’m on the search
    for such info.

  48. I love your blog.. very nice colors & theme. Did you design this website yourself or did you
    hire someone to do it for you? Plz reply as I’m looking to create my own blog and would like to find
    out where u got this from. thanks a lot

  49. Excellent weblog here! Additionally your website a lot up very fast!
    What host are you using? Can I get your associate link in your host?
    I want my website loaded up as quickly as yours lol

  50. Hello there, You’ve done an incredible job.
    I’ll definitely digg it and personally suggest to my friends.
    I am confident they’ll be benefited from this web site.

  51. It’s going to be finish of mine day, however before finish I am reading this great
    article to improve my experience.

  52. Thank you for any other fantastic article.
    The place else may just anyone get that kind of information in such an ideal way of writing?
    I have a presentation next week, and I’m on the look
    for such info.

  53. If some one wants to be updated with newest technologies after that he must be
    pay a visit this web page and be up to date all the time.

  54. Your style is unique compared to other folks I have read stuff from.
    Thanks for posting when you have the opportunity, Guess I’ll just bookmark this page.

  55. Здравствуйте дамы и господа!

    Предлагаем Вашему вниманию замечательный сайт https://ruposters.ru/

    Из [url=https://ruposters.ru/news/tags/%D0%A8%D0%BE%D1%83-%D0%B1%D0%B8%D0%B7%D0%BD%D0%B5%D1%81]последних новостей шоу бизнеса[/url] узнал, что:[url=https://ruposters.ru/news/tags/%D0%97%D0%BD%D0%B0%D0%BC%D0%B5%D0%BD%D0%B8%D1%82%D0%BE%D1%81%D1%82%D0%B8]Знаменитости из России[/url] Лобода и Константин Меладзе поселились в Латвии, а детей пристроили в элитные школы.

    А певец Николай Басков впервые высказался по [url=https://ruposters.ru/news/politics]политической[/url] теме, осудив бежавших звезд из России.

    Рэпер Тимати посетил военный госпиталь, и привез около полусотни средств реабилитации для раненных военнослужащих, чтобы те быстрее возвращались к обычной [url=https://ruposters.ru/news/life]жизни[/url].

    Увидимся!

  56. Доброго времени суток друзья!
    Есть такой замечательный сайт https://dengi-do-zarplaty.ru/
    Конечно, никто не хочет давать деньги в долг и особенно никому не хочется брать их взаймы. Но иногда ситуация решает за нас и приходится очень срочно искать, откуда взять деньги. В первую очередь обычно обращаются к родственникам, друзьям, коллегам по работе, партнерам по бизнесу, но во многих случаях они могут отказать. Хорошим выбором будет обратиться в финансовую компанию, в которой можно на выгодных условиях взять кредит, чтобы улучшить свое положение. Причем важно не только оформить кредит быстро с хорошими требованиями, но и взять кредит наличными под низкий процент. Никто не хочет влезать в долги, которые еще не понятно, как придется отдавать.

  57. Hello to all, for the reason that I am genuinely keen of reading this web site’s post to be updated daily.

    It includes fastidious data.

  58. Это приложение уготовлено сайт: [url=https://kinostudiyawindowslive.ru/]kinostudiyawindowslive.ru[/url] для быстрой а также привлекательной новая смена коротких видеороликов. Продолжительность созданных на нем фильмов составляет 60 сек. или меньше. Чтобы более сложноватой обработки и труда со видеороликами огромной продолжительности улучите в Маркетов Windows часть употребления для монтажа видео.

  59. Это приложение предназначено сайт: [url=http://kinostudiyawindowslive.ru]kinostudiyawindowslive.ru[/url] для стремительной (а) также привлекательной новая смена маленьких видеороликов. Хронос-протос разработанных на нем кинокартина сочиняет 60 секунд или меньше. Чтобы сильнее сложноватой обработки и еще работы не без; видеороликами большей длительности нахлыньте в течение Магазине Windows другие приложения для монтажа видео.

  60. Cami halısı fiyatları ürünlerin boyutuna ve kalitesine göre farklılık gösterebilir. Bu yüzdensizde eğer hem ürünleri görmek, hem de daha detaylı bir fiyat bilgisi almak istiyorsanız internette ürün görsellerine bakabilirsiniz.

  61. Приветствую Вас господа!
    Есть такой интересный сайт [url=https://football-leader.ru/]футбольная форма купить[/url]

    Баскетбольная форма – залог хорошей и уверенной игры. Правильная форма не сковывает движений. Материал, из которого изготовлены шорты и майка, должен обеспечивать воздухообмен. Полный комплект формы для игры в баскетбол включает в себя майку, длинные шорты и обувь. Помимо этого, комплект можно дополнить наколенниками и налокотниками для защиты от травм.
    [url=https://football-leader.ru/]волейбольные кроссовки[/url]

    Хорошего дня!

  62. Доброго времени суток уважаемые!
    Предлагаем Вашему вниманию интересный сайт https://xn—-7sblgmadmordf0ab0ad0a4s.xn--p1ai/
    [url=https://xn—-7sblgmadmordf0ab0ad0a4s.xn--p1ai/]присадки в двигатель ер отзывы и цена[/url]
    Наверняка Вы слышали от знакомых автомехаников что не стоит заливать в двигатель ничего кроме качественного моторного масла, это хороший совет, но с некоторыми оговорками. Когда Вы покупаете новый автомобиль, он не нуждается в дополнительном уходе и для обеспечения нормальной работы двигателя достаточно покупать хорошее моторное масло и вовремя его менять, при этом редкий автовладелец задумывается о том, что будет через 5-6 лет с его автомобилем. Оптимально менять автомобиль 5-6 летнего возраста на новый, но как показывает статистика это не всем по карману, средний возраст автомобиля в РФ около 11-12 лет, поэтому после нескольких лет эксплуатации и появлении первых признаков износа двигателя стоит задуматься о применении восстанавливающих присадок, которые позволят продлить срок службы двигателя до капитального ремонта.
    [url=https://xn—-7sblgmadmordf0ab0ad0a4s.xn--p1ai/]маркировка присадок масел[/url]
    Хорошего дня!

  63. Здравствуйте уважаемые!
    Есть такой замечательный сайт https://xn—-7sblgmadmordf0ab0ad0a4s.xn--p1ai/
    [url=https://xn—-7sbbfbbhgmyd3bqmc9basl6r.xn--p1ai/]вагнер присадка к маслам[/url]
    Продукты неполного сгорания автомобильного топлива наслаиваются в камере сгорания в виде нагара, и при определенной толщине, отваливаются вследствие взрывного характера рабочего процесса. Затем частицы нагара в виде твердых карбонов попадают в моторное масло, где вместе с продуктами деструкции масла работают как абразивные материалы, значительно увеличивающие интенсивность изнашивания деталей трения, и, прежде всего, деталей ЦПГ.Большая часть этих твердых частиц осаждается на масляном фильтре, остальные же продолжают циркулировать с потоком масла в виде взвеси, что проявляется как загрязнение масла. Чем хуже техническое состояние двигателя, чем ниже компрессия, тем быстрее становится «грязным» масло и детали двигателя.Помимо восстанавливающего эффекта большинство представленных на рынке присадок улучшают свойства моторного масла, уменьшают трение, образование нагара и в целом положительно влияют на состояние двигателя, увеличивая срок службы. Поэтому моторное масло с присадками заметно эффективнее выполняет свои функции и обладает улучшенными характеристикам. Механизм действия присадок основан на модификации свойств моторного масла. Достигается это за счет применения веществ, снижающих трение, создающих более устойчивую к разрыву масляную пленку на трущихся поверхностях. Дополнительно присадки улучшают очищающие свойства масла, снижают образование нагара.
    [url=https://xn—-7sblgmadmordf0ab0ad0a4s.xn--p1ai/]присадки в масло арго[/url]
    Хорошего дня!

  64. Приветствую Вас товарищи!
    Более подробная информация размещена https://drive.google.com/file/d/1dvAKJyEOOME6UOwkqlaXD570mM28fJWy/view?usp=sharing
    Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса.Наша организация ООО «СТЕКЛОЭЛИТ» работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси.Стеклянные двери межкомнатные в Минске с ценами и фото представлены на данной странице. Вы можете заказать и купить их с бесплатным замером и доставкой по Беларуси. Вам по нраву такой неординарный вариант как стеклянные межкомнатные двери? Наша Команда в Минске расскажет всё о секретах установки, дизайнах интерьера с примерами фото, и поможет выбрать и купить дверь вашей мечты по нормальным ценам. Плюсы и минусы дверей из стекла: Сейчас такие варианты пользуются большой популярностью. Их выбирают для установки в душе, бане, а некоторые и вовсе предпочитают видеть их в качестве межкомнатных.
    От всей души Вам всех благ!

  65. Здравствуйте друзья!
    Более подробная информация размещена https://drive.google.com/file/d/1dvAKJyEOOME6UOwkqlaXD570mM28fJWy/view?usp=sharing
    Предлагаем Вашему вниманию изделия из стекла для дома и офиса.Наша организация ООО «СТЕКЛОЭЛИТ» работает 10 лет на рынке этой продукции в Беларуси.Стеклянные двери межкомнатные в Минске с ценами и фото представлены на данной странице. Вы можете заказать и купить их с бесплатным замером и доставкой по Беларуси. Вам по нраву такой неординарный вариант как стеклянные межкомнатные двери? Наша Команда в Минске расскажет всё о секретах установки, дизайнах интерьера с примерами фото, и поможет выбрать и купить дверь вашей мечты по нормальным ценам. Плюсы и минусы дверей из стекла: Сейчас такие варианты пользуются большой популярностью. Их выбирают для установки в душе, бане, а некоторые и вовсе предпочитают видеть их в качестве межкомнатных.
    От всей души Вам всех благ!

  66. I have been looking for articles on these topics for a long time. slotsite I don’t know how grateful you are for posting on this topic. Thank you for the numerous articles on this site, I will subscribe to those links in my bookmarks and visit them often. Have a nice day

Hozzászólások küldése lezárva